NB II: Csizmadiát és Oláht is búcsúztatták – a volt fradisták befejezték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.13. 10:56
Budafokon köszöntötték a labdarúgó-pályafutását befejező, korábban a Ferencvárosban is futballozó Oláh Lórántot és a 12-szeres válogatott Csizmadia Csabát.

Ünnepi estére készülünk a BMTE Stadionban, hiszen a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő elleni mérkőzés után vezetőedzőnket, Csizmadia Csabát és sportigazgatónkat, Oláh Lórántot köszöntjük, akik ma hivatalosan is befejezik játékos-pályafutásukat” – írta a vasárnapi, Balmazújváros elleni NB II-es bajnoki előtt a Budafok honlapja.

…90. perc: És most elérkezett a történelmi pillanat: a pályán Csizmadia Csaba, játékos-pályafutása során utoljára. Vankó Imrét váltotta” – írta aztán a honlap a 2–0-s vendéggyőzelmet hozó találkozó utolsó percében.

A hlsz.hu hozzáteszi, a lefújás után a nézők vastapssal köszöntötték a két visszavonuló futballistát, akik vezetőedzőként, illetve sportigazgatóként munkájukkal továbbra is a klubot szolgálják. A klub vezetői és az Önkormányzat emléktárgyakkal kedveskedett. A programot Hevesi Tamás fellépése tette teljessé.Ünnepi estére készülünk a BMTE Stadionban, hiszen a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő elleni mérkőzés után vezetőedzőnket, Csizmadia Csabát és sportigazgatónkat, Oláh Lórántot köszöntjük, akik ma hivatalosan is befejezik játékos-pályafutásukat” – írta a vasárnapi, Balmazújváros elleni NB II-es bajnoki előtt a Budafok honlapja.

…90. perc: És most elérkezett a történelmi pillanat: a pályán Csizmadia Csaba, játékos-pályafutása során utoljára. Vankó Imrét váltotta” – írta aztán a honlap a 2–0-s vendéggyőzelmet hozó találkozó utolsó percében.

A hlsz.hu hozzáteszi, a lefújás után a nézők vastapssal köszöntötték a két visszavonuló futballistát, akik vezetőedzőként, illetve sportigazgatóként munkájukkal továbbra is a klubot szolgálják. A klub vezetői és az Önkormányzat emléktárgyakkal kedveskedett. A programot Hevesi Tamás fellépése tette teljessé.

Oláh egyébként ebben a szezonban már csak a futsal NB II-ben szerepelt, a Budafoki MTE-ben, a Merkantil Bank Ligában a 2017–2018-as évadban játszott utoljára, a 13. fordulóban.

 

Legfrissebb hírek

Hajdú Roland duplája döntött, Tiszakécskén szerezte meg első idegenbeli győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:55

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Budafokon is folytatódott a Karcag veretlenségi sorozata

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 17:54

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:24
Ezek is érdekelhetik