NB II: Csizmadia Csaba marad a Budafok vezetőedzője

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.05.16. 19:39
A Budafoki MTE vezetősége megállapodott Csizmadia Csabával arról, hogy a játékos-pályafutását befejező 33 éves szakember a klubnál folytatja vezetőedzői munkáját.

„Tulajdonosunkkal, Bélteky Róberttel teljes egyetértésben hoztuk meg a döntést, Csizmadia Csaba esetében egy nagyívű edzői pálya kezdetét látjuk – nyilatkozta a klub honlapján a BMTE tiszteletbeli elnöke, Jakab János. – Már az idény vége előtt meghosszabbítottuk vezetőedzőnk szerződését, mert a nyári felkészülési program és a játékoskeret kialakítása az ő, valamint Oláh Lóránt sportigazgató döntése alapján történik."„Tulajdonosunkkal, Bélteky Róberttel teljes egyetértésben hoztuk meg a döntést, Csizmadia Csaba esetében egy nagyívű edzői pálya kezdetét látjuk – nyilatkozta a klub honlapján a BMTE tiszteletbeli elnöke, Jakab János. – Már az idény vége előtt meghosszabbítottuk vezetőedzőnk szerződését, mert a nyári felkészülési program és a játékoskeret kialakítása az ő, valamint Oláh Lóránt sportigazgató döntése alapján történik."

Jakab János hozzátette, mivel Csizmadia Csaba pályafutása vasárnap, a Balmazújváros elleni mérkőzésen hivatalosan is véget ért, a jövőben kizárólag vezetőedzői feladataira koncentrál majd.

„Szeretnénk, ha hosszú távon ő irányítaná a csapatot, ám ez természetesen a szerepléstől függ. Ha jól teljesít, néhány éven belül magasabb osztályban is bizonyíthatja edzői képességeit. A legjobb az lenne, ha a BMTE élén válna belőle NB I-es szakember, de egyelőre lépésről lépésre haladunk és a következő szezonban szeretnénk a tabella első felében végezni” – fogalmazott Jakab János.

Csizmadia Csaba október vége óta dolgozik vezetőedzőként a klubnál, és teljesítette a célkitűzést, vagyis kiharcolta a bennmaradást a csapattal.

Legfrissebb hírek

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
8 órája

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A vártnál sokkal simábban nyert a Szeged Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik