NB II: visszatért Tiszakécskére ifjabb Nyilas Elek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.02. 11:25
null
Visszatért múltkori együtteséhez (Fotó:tiszakecskefoci.hu)
Ifjabb Nyilas Elek a labdarúgó NB II-ben szereplő tiszakécskei Duna Aszfalt VSE-nél folytatja pályafutását – jelentette be a klub a hivatalos honlapján. A magyar középpályás január elején távozott a szintén másodosztályú Ceglédi VSE-től, így szabadon igazolható volt.

A játékosnak van kötödése a csapathoz, mivel három évvel ezelőtt már szerepelt náluk és az édesapja, Nyilas Elek, többszörös magyar válogatott labdarúgó és kétszeres NB I-es bajnok a másodosztályú gárda szakmai igazgatója. Az NB II-ben a 11. helyen álló Tiszakécskének Nyilas az első érkezője a téli átigazolási időszakban.

A klub bejelentette a támadó Juhász László távozását is.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A TISZAKÉCSKÉNÉL
Érkezők: Nyilas Elek (Cegléd, szabadon igazolhatóként)
Távozók: Aleksza Brocseta (szerb-magyar, Szerbia), Juhász László (szabadon igazolható), Köböl Máté (szlovákiai, szabadon igazolható), Kalmár Ferenc (szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

25 év után szerepel újra a másodosztályban a jelentősen átalakuló Vidi – NB II-es felvezetés, 15. rész

Labdarúgó NB II
17 órája

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Erős Gábortól nem csodát várnak, de a Vasasnál a kötelező feladatot is nehéz lesz teljesíteni – NB II-es felvezetés, 14. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 17:36

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10
Ezek is érdekelhetik