NB II: újabb fiatalt kapott kölcsön a PAFC-tól a Csákvár

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.09. 07:26
A labdarúgó NB II-ben szereplő Csákvár újabb fiatal játékost kapott kölcsön a Puskás Akadémiától. A „fiatalszabálynak” megfelelő Szabó Máté a tavaszi idényt így a másodosztályban tölti – számolt be róla a klub honlapja.

A 20 esztendős támadó, Szabó Máté az őszi szezonban a Puskás Akadémia FC második csapatának tagjaként – a januárban Csákvárra került Skribek Alen társaként – az NB III-ban szerepelt és 13 találkozón négy gólt szerzett.

„Nagyon örülök, hogy szintet léphetek a karrieremben, már régóta vártam egy ilyen alkalomra. Váratlanul ért a dolog, hiszen csak szerdán délután szóltak, hogy Csákváron folytatom, viszont szerencsére majdnem mindenkit ismerek az együttesből, így könnyen megy majd a beilleszkedés. A hétvégi bajnokin akár már pályára is léphetek” – nyilatkozta a felcsútiak honlapján Szabó Máté.

A Csákvár az NB II 23. fordulójában vasárnap 14 órától a Vasast fogadja.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Baracskai Roland (Mezőkövesd – kölcsönbe, legutóbb kölcsönben ETO FC Győr), Skribek Alen (Puskás Akadémia II – kölcsönbe), Szabó Máté (Puskás Akadémia II – kölcsönbe)
Távozók: Bobál Gergely (ZTE FC), Gajda Márkó (szabadon igazolható), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Tamás Nándor (romániai, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Idegenbeli döntetlennel kezdett a Puskás Akadémia az ifi BL-ben

Minden más foci
9 órája

A Puskás Akadémia neveltje: A dobogó a minimális célunk

Labdarúgó NB I
15 órája

Ifjúsági Bajnokok Ligája: szerdán Norvégiában kezd a Puskás Akadémia

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 16:26

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A Puskás Akadémia Lukács góljával törte meg rossz sorozatát, legyőzte idegenben a ZTE-t

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 17:30

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
2025.10.19. 10:39
Ezek is érdekelhetik