NB II: Király és Hinora sem bevethető a Vasasnál

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.02.05. 21:34
Király Botond és Hinora Kristóf is kihagyta a labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas első tavaszi meccsét, a BFC Siófok elleni találkozót (0–2), közülük Király visszatérésére már nem kell sokat várni – számolt be róla a klub honlapja.

Király Botondnak részleges izomszakadás miatt kellett kihagynia a vasárnapi, Siófok elleni bajnoki mérkőzést.Király Botondnak részleges izomszakadás miatt kellett kihagynia a vasárnapi, Siófok elleni bajnoki mérkőzést.

„Az utolsó felkészülési meccsen, a Spartak Trnava ellen egy rossz mozdulat után pattanást éreztem a lábamban – mondta a klub honlapján a középpályás. – A vizsgálatok kimutatták, hogy részleges izomszakadásom van, aminek két hét a gyógyulási ideje. Szerencsére egyre jobban érzem magam, kapom a megfelelő kezeléseket, Ferenczi István erőnléti edzővel pedig végezzük az erőnléti edzéseket, hogy a kondícióm rendben legyen, mire felépülök. Ha minden jól alakul, akkor a következő hazai mérkőzésen, a Győr ellen már bevethető állapotban leszek.”

A másik sérült, Hinora Kristóf kedden megkezdhette rehabilitációját – a védő három hete szenvedett fáradásos lábközépcsonttörést.

„Ma jöhettem először a csapat edzésére, természetesen még külön készülök, különböző erősítő gyakorlatokat végzek – mondta Hinora. – Egyáltalán nem érzek fájdalmat, a járó gipszben a közlekedés is sokkal könnyebb. Egy-két héten belül leveszik a gipszet és akkor újabb fázisához érkezik a rehabilitációm. Természetesen szeretnék minél előbb visszatérni a pályára, de semmit nem akarok elsietni.”

A Vasas az NB II 23. fordulójában vasárnap 14 órától a Csákvár otthonában játszik.

Legfrissebb hírek

Az egyik leginnovatívabb elemzői platform segíti Gera Zoltánék munkáját Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2025.08.22. 18:19

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
2025.08.21. 08:43

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik