NB II: Mezőkövesdről igazolt támadót a Csákvár

Vágólapra másolva!
2019.01.08. 14:16
A labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár mindenben megegyezett Baracskai Rolanddal és klubja, a Mezőkövesd vezetőivel, így a támadó a Fejér-megyeieknél folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

A 26 esztendős Baracskai Rolanddal másfél éves szerződést kötött a Csákvár. Az új szerzemény már tagja lesz a holnapi, törökországi edzőtáborba utazó keretnek.

Baracskai Roland Felcsúton nevelkedett, majd a Puskás Akadémia mellett szerepelt a Videoton, a Tatabánya, illetve a Balmazújváros együttesében is.

2014 óta a Mezőkövesd labdarúgója volt, miközben egy évet kölcsönben eltöltött a Sopronnál is. Ősszel az NB II-es ETO FC Győrben futballozott, szintén kölcsönben, de a győriek még a szezon befejezése előtt elköszöntek tőle.

Baracskai az NB I-ben 22 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesd színeiben (mindannyiszor csereként), s négyszer volt eredményes. Baracskai Rolanddal másfél éves szerződést kötött a Csákvár. Az új szerzemény már tagja lesz a holnapi, törökországi edzőtáborba utazó keretnek.

Baracskai Roland Felcsúton nevelkedett, majd a Puskás Akadémia mellett szerepelt a Videoton, a Tatabánya, illetve a Balmazújváros együttesében is.

2014 óta a Mezőkövesd labdarúgója volt, miközben egy évet kölcsönben eltöltött a Sopronnál is. Ősszel az NB II-es ETO FC Győrben futballozott, szintén kölcsönben, de a győriek még a szezon befejezése előtt elköszöntek tőle.

Baracskai az NB I-ben 22 mérkőzésen lépett pályára a Mezőkövesd színeiben (mindannyiszor csereként), s négyszer volt eredményes.

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
6 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
7 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
12 órája

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49

Újabb brazil játékost szerződtetett a Zalaegerszeg – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.09.04. 20:36
Ezek is érdekelhetik