Labdarúgás: Magyarországra érkezik stadiont avatni a Lazio

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.12.27. 16:17
Az olasz Lazio labdarúgócsapata lesz a Szeged-Grosics Akadémia vendége jövő nyáron, a szegedi ifjúsági centrum és stadion ünnepélyes nyitómérkőzésén, írja csütörtöki számában a Délmagyarország című napilap.

Kiss-Rigó László, a Szeged-Csanádi Egyházmegye püspöke, a Grosics Gyula Katolikus Labdarúgó Akadémia alapítója a csongrádi megyei lapnak adott interjúban elmondta: a tavaly szeptemberben kezdődött munkálatok az ütemterveknek megfelelően haladnak, így a beruházás a jövő év első felében készül el.

A Dorozsmai út melletti, több mint tízhektáros területen sportszálló, sportcsarnok, multifunkciós rendezvényközpont és szabadtéri színpad is épül, a nyolcezer fő befogadóképességű labdarúgóstadion mellett pedig műfüves pályák is lesznek.

A Szeged-Grosics Akadémia csapata a téli szünetben az NB III Közép-csoportjának második helyén áll, a Lazio pedig negyedik a Serie A-ban.

Legfrissebb hírek

A Lazio a 96. percben mentett pontot a Juventus ellen

Olasz labdarúgás
Tegnap, 20:11

Kajak-kenu: orosz versenyzők is indulnak a szegedi vk-versenyen

Kajak-kenu
2025.05.06. 19:32

Serie A: Dia gyors góljával győzött a Lazio Empoliban

Olasz labdarúgás
2025.05.04. 14:46

Pedro duplájával mentett pontot a Lazio Balogh Botondék ellen

Olasz labdarúgás
2025.04.28. 23:00

Balogh Botond nélkül győzte le a Parma a Juventust

Olasz labdarúgás
2025.04.23. 20:41

A Lazio nem akarja szerdán lejátszani a hétfőről elhalasztott mérkőzését

Olasz labdarúgás
2025.04.22. 10:31

Nem lesz öt olasz csapat a BL következő idényében

Bajnokok Ligája
2025.04.18. 10:07

Frankfurtban harcolta ki a négy közé jutást a Spurs, a Bodö/Glimt kiejtette a Laziót az El-ben!

Európa-liga
2025.04.17. 23:55
Ezek is érdekelhetik