Galéria: a székek a helyükön, így áll az új Illovszky-stadion

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.08. 16:06
null
Így áll az új Illovszky-stadion (Fotó: vasassc.hu)
Új fotókat közölt az épülő arénáról a Vasas labdarúgócsapata. Az építkezés láthatóan előrehaladott állapotban van, a gyep és a székek is a helyükre kerültek már. Azt ugyanakkor az angyalföldi klub nem közölte, hogy várhatóan mikor adják át a létesítményt.

A korábbi stadiont 2016 novemberében kezdték bontani, az új építési munkálatai pedig 2017 tavaszán indultak el. Idén júliusban Markovits László klubelnök úgy fogalmazott a Vasas hivatalos honlapjának, hogy egy plusz közbeszerzési pályázat miatt öt-hat hónapos csúszásba került az építkezés, így várhatóan 2019 márciusában adhatják át az új Illovszky-stadiont.

Érdekesség, hogy a piros-kék klub korábban azt is közölte, több mint 38 kilométernek megfelelő erősáramú kábelt, 12 kilométernyi padlófűtési vezetéket és 21 ezer négyzetméternyi festéket használtak fel a stadionban.

Az új Illovszky Rudolf Stadion befogadóképessége 5150 fő lesz.

Így áll az új Illovszky-stadion (Fotó: vasassc.hu)
Így áll az új Illovszky-stadion (Fotó: vasassc.hu)
Így áll az új Illovszky-stadion (Fotó: vasassc.hu)
Így áll az új Illovszky-stadion (Fotó: vasassc.hu)

A teljes galéria IDE KATTINTVA tekinthető meg!

Legfrissebb hírek

Női röplabda Extraliga: a címvédő volt a jobb a Vasasok csatájában

Röplabda
2024.10.09. 21:29

NB II-es átigazolásfigyelő: nagy volt a jövés-menés a piaci hajrában a Budapest Honvédnál, újabb légiósok érkeztek Kisvárdára

Labdarúgó NB II
2024.09.07. 10:43

Hátrányból nyert rangadót a Vasas, gólgazdag meccsen ikszelt a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2024.07.28. 21:05

NB II: két Vasas-játékos is a Szentlőrincnél pallérozódik tovább

Labdarúgó NB II
2024.07.21. 22:17

NB II: egy érkező és három távozó Angyalföldön

Labdarúgó NB II
2024.07.10. 16:46

Pirruszi győzelem volt a komlói Fradi-siker

Labdarúgó NB I
2024.07.09. 10:35

Birkózás: Arsunkaev Musza bronzérmével zárult az újvidéki U20-as Eb

Utánpótlássport
2024.07.07. 20:52

Hollandiában is megforduló támadót igazolt a Vasas

Labdarúgó NB II
2024.07.02. 17:38
Ezek is érdekelhetik