NB II: már nem Vitelki a Budafok vezetőedzője – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.29. 19:38
null
Vitelki Zoltán már nem a Budafok vezetőedzője (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafok hivatalos honlapján jelentette be, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Vitelki Zoltán vezetőedzővel. A csapat irányítását ideiglenesen Csizmadia Csaba veszi át, valamint segíti munkáját a klub sportigazgatója, Oláh Lóránt.

 

A korábban többek között Diósgyőrben és Kazincbarcikán dolgozó Vitelki Zoltán júniusban vette át a BMTE irányítását, az NB II eddigi 14 fordulójában azonban mindössze 12 pontot gyűjtött az együttes, amivel jelenleg a 18., kieső helyen áll a bajnokságban. Vasárnap Kaposváron szenvedett vereséget (2–1).

Az eredménytelenség miatt közös megegyezéssel szerződést bontottak Vitelkivel, valamint távozik Egri Attila erőnléti edző is Budafokról. Vitelki stábjának másik két tagja, Suth Balázs pályaedző és Bíró Szabolcs kapusedző viszont marad a klubnál.

A vezetőedzői feladatokat átmenetileg a sérülése után lábadozó Csizmadia Csaba veszi át, munkáját a sportigazgató Oláh Lóránt segíti. A Budafok szerdán a Szekszárdhoz látogat a Magyar Kupában (12.30), majd vasárnap a Ceglédet fogadja (13.30) az NB II 15. fordulójában.

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 14 10 4 34–13 +21 30
2. ZTE FC 14 8 5 1 25–15 +10 29
3. Békéscsaba Előre 14 8 3 3 25–17 +8 27
4. Kaposvári Rákóczi FC 14 7 6 1 27–21 +6 27
5. Soroksár SC 14 7 2 5 26–20 +6 23
6. FC Csákvár 14 5 7 2 25–20 +5 22
7. Budaörs 14 6 2 6 21–19 +2 20
8. ETO FC Győr 14 5 5 4 22–16 +6 20
9. Kazincbarcika 14 5 5 4 22–18 +4 20
10. Vasas FC 14 4 8 2 21–23 –2 20
11. Tiszakécske VSE 14 3 8 3 12–18 –6 17
12. Dorogi FC 14 4 4 6 17–21 –4 16
13. Vác FC 14 3 7 4 12–16 –4 16
14. Balmazújváros 14 3 6 5 13–16 –3 15
15. Nyíregyháza Spartacus FC 14 3 5 6 19–21 –2 14
16. Ceglédi VSE 14 3 4 7 14–23 –9 13
17. BFC Siófok 14 2 7 5 8–13 –5 13
18. Budafoki MTE 14 3 3 8 12–22 –10 12
19. Mosonmagyaróvár 14 2 4 8 10–24 –14 10
20. Monor 14 2 3 9 18–27 –9 9
Legfrissebb hírek

Büntetőkkel győzött a Békéscsaba a Budafok ellen

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 18:47

Gera Zoltán távozik Kecskemétről – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.26. 15:36

Újra élen a Honvéd, kikapott a KTE, már nem nyeretlen a Videoton – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 20:54

A Kecskemét ellen szerezte meg első bajnoki győzelmét a Budafok

Labdarúgó NB II
2025.08.24. 19:24

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Kapusa hatalmas hibája után kapott ki a Budafok az Ajkától

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:47
Ezek is érdekelhetik