NB II: agyrázkódást szenvedett, de már fel is épült a védő

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.26. 12:12
Agyrázkódást szenvedett az előző hét végi, Vasas elleni bajnoki mérkőzésen Bor Dávid, a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksár játékosa, akit a meccs 43. percében le kellett cserélni.

A Nemzeti Sport Online megtudta, hogy a 23 esztendős balhátvéd már fel is épült, a héten együtt edzett a társakkal, így nincs akadálya annak, hogy pályára lépjen a vasárnapi, Siófok elleni találkozón.

Bor Dávid a nyáron Sopronból érkezett a Soroksárhoz, ebben a bajnokságban 12 meccsen lépett pályára és egy gólt szerzett.

A XXIII. kerületiekkel kapcsolatos hír még, hogy a 30 éves csapatkapitány, Huszák Tamás felépülése jól halad. A középpályás még az október 7-i, Monor elleni bajnoki utolsó pillanatában fejelt össze a vendégek támadójával, Tóth Barnabással, és koponyacsonttörést szenvedett. A sérülés szépen gyógyul, így, ha minden jól megy, két hét múlva elkezdheti az óvatos mozgást.

A Soroksár az NB II 14. fordulójában vasárnap 17 órától a Siófok otthonában lép pályára.

Legfrissebb hírek

„Így azért kicsit keserű” – Borsos Filip nem tudott felhőtlenül örülni a Vasasnak lőtt három góljának

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:31

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
Tegnap, 14:01

„Bízom benne, hogy igaza van” – Pethő Bence reagált Erős Gábor szavaira

Labdarúgó NB II
Tegnap, 11:11

„Rettegésben fogja tartani az ellenfél védelmét” – Pethő Bence lehet a Vasas nyerőembere?

Labdarúgó NB II
Tegnap, 6:43

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Továbbra is nyeretlen a Soroksár, megőrizte veretlenségét az újonc Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:51

Kapusa hatalmas hibája után kapott ki a Budafok az Ajkától

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:47
Ezek is érdekelhetik