NB II: „Az NB I-ben sokkal jobban védik a játékosokat"

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.09.19. 11:49
A labdarúgó NB II 8. fordulójában a Csákvár a Békéscsaba elleni mérkőzés hajrájában létszámhátrányban futballozott, mivel középpályása, Papp Máté sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot és Szíjjártó István vezetőedzőnek már nem volt több cserelehetősége – számolt be róla a klub honlapja.

Papp Máté lábát közvetlenül a játékvezető előtt, a felezővonal közelében „elvitte” Hursán György – a csákvári középpályás lent maradt a földön, nem tudott lábra állni, ketten vitték be az öltözőbe.

„Nálam volt a labda, lendületesen törtem előre, mikor hátulról a csabaiak játékosa rám csúszott és elvitte a támaszkodó lábam – elevenítette fel a történteket a 25 éves Papp Máté. – Azonnal éreztem, hogy nagy a baj. Azt kell mondanom, az NB I-ben sokkal jobban védik a játékosokat, az ilyen hátulról történő becsúszásokat komolyan büntetik. Nálunk, az NB II-ben le sem fújták… A meccs után azonnal a székesfehérvári kórházba szállítottak, ahol a röntgen ugyan nem mutatott ki semmit, de az orvos szerint minimum részlegesen elszakadt a bokám. Sajnos még mindig nem tudok ráállni a lábamra, azóta is mankózok és megint hetekre kidőltem.”

Papp Máté négy bajnokin kapott lehetőséget a Csákvárban a jelenleg futó szezonban, de most hosszabb kihagyás vár rá.

Legfrissebb hírek

Révész Attila: A második félidőben mindenkit be tudunk darálni

Labdarúgó NB II
2 órája

Kétgólos hátrányból fordítva nyert a Kisvárda

Labdarúgó NB II
17 órája

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
23 órája

Elbukott a Vasas az utolsónál, két meccsig tartott a Honvéd feltámadása – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 18:51

Egy hete négyet vágott, most négyet kapott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Eddig jól sült el az edzőváltás: a Tatabánya legyőzte a Vasast

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 16:50

Levegőhöz jutott az Ajka, miután behúzta a Honvéd elleni balhés, alsóházi helyosztót

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:55

Króner hosszabbításban fejelt góljával mentett meg egy pontot a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.03.02. 14:50
Ezek is érdekelhetik