Sopron: örülnek az MLSZ felkérésének, élnek is vele!

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.08. 18:35
Hivatalossá vált, hogy a nyártól NB-s labdarúgócsapat nélkül maradó Sopron indíthat felnőttcsapatot a megyei bajnokság első osztályában. Ez a csapat az eddig az utánpótlásképzésre összpontosító SC Sopron lesz – derült ki a klub hivatalos Facebook-oldalának szerdai posztjából.

Mint ismert, a Soproni VSE az utolsó helyen végzett az NB II legutóbbi szezonjában, és mivel a klubot működtető gazdasági társaság nem tudta előteremteni az NB III-as induláshoz való fedezetet, a város első számú csapata oda sem nevezett be. nem tudta előteremteni az NB III-as induláshoz való fedezetet, a város első számú csapata oda sem nevezett be.

Ez azt is jelentette, hogy a közel 600 utánpótláskorú labdarúgót foglalkoztató SC Sopron felnőttcsapat nélkül maradt, ám élt a megnyíló lehetőséggel, és immár saját jogon nevezett egyet a megyei bajnokság 2018–19-es idényére, egyúttal méltányossági kérelmet nyújtott be a Magyar Labdarúgó-szövetségnek, hogy egyből a megyei bajnokság első osztályában indulhasson.

A kérelmet az MLSZ támogatta: felkérte a soproniakat a megyei bajnokság élvonalában való részvételre.

Legfrissebb hírek

Válogatott: mind a harmincezer bérlet gazdára talált

Magyar válogatott
16 órája

Kerkez: 90 perc a Premier League-ben olyan, mint máshol 230

Légiósok
2025.05.28. 22:38

Kiss Lászlóné 80-szoros válogatott labdarúgó 75 éves

Magyar válogatott
2025.05.28. 12:28

MLSZ: kiszabták az eltiltásokat a Fehérvár–DVSC meccset záró balhé miatt

Labdarúgó NB I
2025.05.28. 10:56

MLSZ: a Mosonmagyaróvár a Tiszakécskével, a Nagykanizsa a Karcaggal játszik a NB II-ért

Labdarúgó NB II
2025.05.27. 11:43

Szorít a határidő – milliárdokat bukhatnak a csapatok, ha nem követik az MLSZ ösztönzőrendszerét

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 18:35

U21-es válogatott: először együtt a keretben Yaakobishviliék

Magyar válogatott
2025.05.21. 17:18

Csiki Anna: A siker az sokakat elvesz tőled

Magyar válogatott
2025.05.21. 12:28
Ezek is érdekelhetik