Játékossors: nem léphetett feljebb a korábbi NB I-es légiós

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.08.17. 10:17
Távozott a labdarúgó NB III-ba feljutott Kecskeméti TE-től a nigériai Eugene Salami és a Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnokságban szereplő Kiskőrösi LC együtteséhez igazolt.

A korábban itthon az NB I-ben a DVSC-ben és Kecskeméten is futballozó, illetve a cseh élvonalbeli Teplicében szereplő Eugene Salami az utóbbi két szezonban ismét a Kecskemétben futballozott, amelynek színeiben 59 tétmeccsen 69 gólt szerzett.

A Kecskeméti TE azonban a nyáron feljutott a Bács-Kiskun megyei I. osztályú bajnokságból az NB III-ba, a szabályok értelmében pedig Salami – magyar állampolgárság hiányában – nem játszhat a harmadosztályban, így távozott a klubtól.

A kecskemétiek honlapja rámutatott, hogy a 29 éves nigériai támadó nem volt egyszerű helyzetben, hiszen az NB I és a megyei bajnokság mellett így csak egy külföldi szerződés jöhetett volna szóba számára, hiszen az NB II-ben az NB III-hoz hasonlóan szigorú megkötések vonatkoznak a nem magyar állampolgárokra, az állampolgársági vizsgáig vezető út pedig esetében még hónapokba telhet.

Eugene Salami végül csapattársa, Hajnal Gábor közvetítésével a Bács-Kiskun megyei I. osztályban szereplő Kiskőrösi LC-hez került, hiszen a megye I-es bajnokságban 2016-os érkezése óta megfelelt a „futballmagyar” követelményeknek, melyek kevésbé szigorúak, mint a magasabb osztályokban.

Salami már be is mutatkozott új csapatának színeiben, egy bajnokin és két kupameccsen szerepelt, gólt nem szerzett.

Legfrissebb hírek

Kétszeri hátrány után be kellett érnie a döntetlennel a hajrában büntetőt hibázó KTE-nek

Labdarúgó NB II
15 órája

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Vidi-KO, Tímárral továbbra is hibátlan a KTE, újra élen a Honvéd – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 21:00

Lendületben maradt a Kecskemét, megszakította az Ajka 133 napig tartó hazai veretlenségét

Labdarúgó NB II
2025.09.21. 18:50

Az Ajkában folytatja a külföldről hazatérő labdarúgó

Labdarúgó NB II
2025.09.19. 11:10

A Honvéd edzője szerint sok szabálytalansággal játszott ellenük a Kecskemét

Labdarúgó NB II
2025.09.18. 09:22

Beke büntetőjével a KTE legyőzte a Honvédot a 28. perctől folytatott mérkőzésen

Labdarúgó NB II
2025.09.17. 20:30

Csökkent a magyar légiósok és az elitligában szereplő magyarok száma is

Légiósok
2025.09.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik