NB III: aláírt szerződése ellenére elcsábította egy NB II-es klub

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.03. 14:43
A labdarúgó NB III-ban szereplő Jászberény csalódott hangvételű közleményt adott ki Engel Alexről, a klub korábban bejelentett nyári szerzeményéről.

A harmadosztály Keleti csoportjában legutóbb 6. helyen végző csapat nemrég bejelentette, hogy sikerült megállapodnia a 2017–2018-as szezonban az NB II-es Kazincbarcikában futballozó Engel Alexszel. A 25 éves játékos Debrecenben nevelkedett, majd szerepelt a Vasasban és a Mezőkövesdben is, az előző évadban 23 meccsen lépett pályára a másodosztályban.

Engel a felkészülés elejétől részt vett Arany László edzésein, sőt a Monor elleni felkészülési mérkőzésen játéklehetőséget kapott.

A Jászberény hétfőn ausztriai edzőtáborba utazott, ám az indulás előtt Engel jelezte, meggondolta magát, és nem szerződik a Jász-Nagykun-Szolnok megyeiekhez. A klub honlapján azt írja, Engelt egy NB II-es klub elcsábította – aláírt megállapodása ellenére.

Legfrissebb hírek

NB III: csak döntetlent játszott otthon, elveszítheti első helyét a Kisvárda II

Labdarúgó NB II
6 órája

NB III: a Gyirmót 12 forduló után is hibátlan; három csoportban váltás volt az első helyen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:13

NB III: hajrában szerzett gólokkal nyert Pápán a Puskás Akadémia II

Labdarúgó NB II
2025.10.18. 15:37

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

NB III: Böde Dániel és Szabó János is pályára lépett, nyert a Paks II

Labdarúgó NB II
2025.10.12. 15:49

Megvan, ki váltja Csábi Józsefet az NB III-as Pénzügyőr vezetőedzői posztján

Labdarúgó NB II
2025.10.10. 11:47
Ezek is érdekelhetik