NB II: Kazincbarcikáról érkezett középpályás a Ceglédhez

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.02. 23:14
Sigér Ákos személyében fiatal középpályás érkezett a labdarúgó NB II-ben szereplő Ceglédhez – számolt be róla a klub honlapja.

A 22 éves középpályás, Sigér Ákos korábban szerepelt Balmazújvárosban, Hajdúböszörményben, Tiszaújvárosban, míg 2016-ban Kazincbarcikára került. Az előző szezonban 31 mérkőzésen szerepelt a KBSC színeiben, 27 alkalommal kezdőként lépett pályára.

A Pest megyeiekkel kapcsolatos hír még, hogy az NSO információi szerint közös megegyezéssel szerződést bontó Sándor István az NB III-as Jászberényhez igazolt.

Az egykori Haladás-játékos, a legutóbbi szezont Sopronban töltő Angyal Zsolt próbajátékon szerepel a klubnál.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CEGLÉDI VSE-NÉL
Érkezők: Asztalos Dávid (MTK – kölcsön után végleg), Gyürki Gergő (Sopron), Sigér Ákos (Kazincbarcika)
Távozók: Damásdi Alex (szabadon igazolható), Fehér Milán (szabadon igazolható), Kerekes Krisztián (DVSC – kölcsönből vissza), Nyilas Elek (szabadon igazolható), Peszmeg Viktor (szabadon igazolható), Sándor István (Jászberény, szabadon igazolhatóként), Valkovszki Péter (szabadon igazolható)

 

 

Legfrissebb hírek

A bosnyák bajnoknál folytatja a legutóbb Nyíregyházán játszó védő

Labdarúgó NB I
12 perce

Kínai csapat szerződtetné Adama Traorét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Németh Hunor az MTK-ban folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 15:18

Spanyol balszélsőt szerződtetett a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.24. 08:45

Négy utánpótlás-válogatott játékossal bővült a Kazincbarcika kerete

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 18:20

Angliából érkezett ajánlat Nikitscher Tamásért – NS-infó

Légiósok
2025.07.23. 15:10

NS-infó: megérkezett Debrecenbe a spanyol szélső, hamarosan be is jelentik

Labdarúgó NB I
2025.07.23. 14:38

Szappanos Péter szerződést bontott szaúdi klubjával – hivatalos

Légiósok
2025.07.23. 10:33
Ezek is érdekelhetik