NB II: három év után visszatért Siófokra a középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.03. 16:16
Saját nevelésű középpályás csatlakozott a labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófok keretéhez, Horváth Attila a Szeged-Grosics Akadémiától igazolt vissza Siófokra – számolt be róla a klub honlapja.

„Nagyon jó érzéssel tölt el, hogy újra itthon, annak a csapatnak a színeiben játszhatok, ahol felnőttem – mondta a klub honlapján a 29 esztendős Horváth Attila, aki három évvel ezelőtt, a 2014–2015-ös szezonban futballozott legutóbb Siófokon. – Az NB II-ben korábban bajnoki címet ünnepelhettünk, majd az NB I-ben is bemutatkozhattam. Remélem, hogy sikeres idényünk lesz, és a tabella első feléhez fogunk tartozni!”

A Balaton-partiakkal kapcsolatos további hír, hogy az NSO információi szerint Vallejos Dominique személyében egy másik középpályás is csatlakozott Varga Attila együtteséhez. A 22 éves játékos az elmúlt évadot az NB III-as FC Ajkánál töltötte, az ő szerződtetéséről később döntenek.

Elek Bence és Lorentz Márton pedig szerződést hosszabbított, a két labdarúgó a következő szezonban is a csapatot erősíti – utóbbi kölcsön után végleg.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Horváth Attila (Szeged-GA), Lorentz Márton (Videoton – kölcsön után végleg), Molnár Péter (Paks)
Távozók: Balajcza Szabolcs (szabadon igazolható), Balázs Zsolt (ZTE FC – kölcsönből vissza), Berde István (szabadon igazolható),
Bévárdi Zsombor
(Videoton – kölcsönből vissza), Farkas Norbert (szabadon igazolható), Fehér Zsolt (Békéscsaba – kölcsönből vissza), Futó Zsombor (szabadon igazolható), Lázár Zsolt (szabadon igazolható), Kozma Richárd (szabadon igazolható), Kovács Dávid (Kubala Akadémia – kölcsönből vissza), Szabó Balázs (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Szilágyi Zoltán (Kubala Akadémia – kölcsönből vissza)


 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08
Ezek is érdekelhetik