NB II: Szentes távozik Győrből, de nem Boér érkezik a helyére

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.21. 13:06
Eldőlt, hogy nem Szentes Lázárral képzeli el a jövőt a labdarúgó NB II-ben szereplő ETO FC Győr vezetősége, de a kisalfold.hu úgy tudja, hogy a közös megegyezéses szerződésbontás ennek ellenére még nem jött létre. Az biztos, hogy nem Boér Gábor ül le a győriek kispadjára.





Az már biztos, hogy Szentes Lázár nélkül kezdik meg a felkészülést a labdarúgó NB II következő idényére a győriek, de a szakember utódját még keresi a klub. Az ETO FC vezetősége korábban megegyezett a fiatal edzőgeneráció egyik legtehetségesebb tagjának tartott békéscsabai trénerrel, Boér Gáborral, és a Kisalföld információi szerint az ETO tulajdonosa, Mányi József kivásárolta volna őt érvényes békéscsabai szerződéséből. Boér azonban tegnap visszalépett, így mégsem ő lesz az ETO edzője.

A győrieknél így továbbra is intenzív tárgyalásokat folytatnak a vezetőedzői poszt betöltéséről. Soós Imre ügyvezető-sportigazgató neveket nem árult el a jelölteket illetően, a korábban a médiában, illetve a zuhanyhíradóban megjelent nevek érkezését azonban cáfolta. Ezek szerint Pintér Attila, Egervári Sándor, Bódog Tamás, Lucsánszky Tamás és Várhidi Péter közül egyik sem ül le nyártól az ETO kispadjára.

A játékoskerettel kapcsolatos hír, hogy a Nemzeti Sport információi szerint elképzelhető, hogy távozik a klubtól a 26 esztendős Tajthy Tamás. A középpályás iránt másik két NB II-es klub, a Mosonmagyaróvár és a Csákvár érdeklődik.

A győriek azonban szerződtethetik a 34 éves Molnár Pétert. A Paksi FC kapusa korábban védett az ETO-ban, és van rá esély, hogy visszatér a klubhoz.

Az ETO-val kapcsolatos további hír még, hogy a klub honlapjának beszámolója szerint újabb sikeres műtéten esett át a márciusban a Cegléd elleni mérkőzésen súlyos koponyasérülést szenvedő Koszó Balázs. A védő egy lépéssel ismét közelebb került a felépüléshez, ezúttal egy implantátumot ültettek be az orvosok a sérült részre.

A Győr egyébként hétfőn kezdi el a felkészülést a következő idényre.

Legfrissebb hírek

MTK: a Honvédtól érkezett 19 éves támadó, hamarosan újabb játékost is bejelenthet a klub – NS-infó

Labdarúgó NB I
8 órája

NB I: cseh csapat ellen kezdi a felkészülést az ETO

Labdarúgó NB I
8 órája

Paks: két próbajátékos is pályára lépett, egyikük gólt is szerzett – 6–0-s győzelem

Labdarúgó NB I
9 órája

A Puskás Akadémia 18 éves védője Kecskemétre tart – NS-infó

Labdarúgó NB II
12 órája

Isztambuli sztárklub vinné az MTK kulcsemberét – sajtóhír

Labdarúgó NB I
12 órája

ETO: csütörtökön orvosi vizsgáltra érkezik a DVSC-től távozó játékos – NS-infó

Labdarúgó NB I
13 órája

Új sportszergyártó szállítja az ETO FC Győr mezeit – hivatalos

Labdarúgó NB I
13 órája

DVTK: pénteken érkezhet az Újpest csatára, Edomwonyi távozik – NS-infó

Labdarúgó NB I
14 órája
Ezek is érdekelhetik