NB II: Nyíregyháza helyett Barcikán kötött ki a házi gólkirály

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.26. 09:09
Bár egy ideig úgy tűnt, hogy Nyíregyházán köt ki, végül a szintén másodosztályú Kazincbarcika labdarúgócsapatához szerződött Tóth László, az NB II-ből kiesett Szolnoki MÁV támadója – számolt be róla a borsodi klub honlapja.

A 22 éves Tóth László az előző két szezonban Szolnokon futballozott, összesen 65 mérkőzésén 25 gólt szerzett. A június elején véget ért NB II-es idényben 13 találatig jutott, ezzel házi gólkirály lett. A jászsági támadó pályafutása során szerepelt a Videoton, a Puskás Akadémia, a Balmazújváros és a Mezőkövesd színeiben is.

Az is biztossá vált, hogy Hegedűs Dávid távozik a borsodiaktól, ő az NB III-ból feljutó Kaposvári Rákóczihoz igazolt, míg a már korábban távozó Engel Alex Jászberényben folytatja pályafutását.

A Nemzeti Sport információja szerint pedig Takács Péter is elhagyhatja a klubot, a középpályás iránt a Budafok és a Nyíregyháza érdeklődik,

A hétfői, első edzésen jelen volt Tony Kanalos is, akit a Mezőkövesd tesztelt az elmúlt héten.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KAZINCBARCIKÁNÁL
Érkezők: Lukács Raymond (Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Sergiu Oltean (román-magyar, Kisvárda, szabadon igazolhatóként), Toma György (ukrajnai, Kisvárda, legutóbb kölcsönben Cigánd), Tóth László (Szolnoki MÁV FC)
Távozók: Boros Gábor (Diósgyőri VTK – kölcsönből vissza), Engel Alex (Jászberény, szabadon igazolhatóként), Hegedűs Dávid (Kaposvár), Murai Márk (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Orovecz Ádám (Balmazújváros – kölcsönből vissza), Raul-Ioan Palmes (román, Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Sigér Ákos (szabadon igazolható)

Legfrissebb hírek

Vízilabda: a Semmelweis Egyetem átveszi az OSC játékosait, már megvan az új vezetőedző is

Vízilabda
7 órája

Gera Zoltán: A kapott gól egyértelműen „megütötte” a csapatot

Labdarúgó NB I
15 órája

Ben Romdan nyáron távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.02. 18:23

Kiharcolta az első győzelmet a MÁV Előre a férfi röplabda Extraliga döntőjében

Röplabda
2025.05.01. 20:00

Ferencváros: két országban is téma a válogatott középpályás távozása

Labdarúgó NB I
2025.04.28. 09:17

A Spartacus edzőjét is magukkal ragadták az érzelmek

Labdarúgó NB I
2025.04.26. 07:11

Sky Sports: A Liverpool, a Real Madrid és a Manchester City is érdeklődik Kerkez iránt

Légiósok
2025.04.23. 14:54

Pintér Attila: Ha úgy látja a vezetőség, hogy én vagyok az akadály, akkor megteszem, amit meg kell tenni

Labdarúgó NB II
2025.04.21. 19:14
Ezek is érdekelhetik