NB II: ezer szállal kötődik a Szparihoz, most a stáb tagja lett

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.19. 12:59
Megkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus, amelynek szakmai stábja a korábbi nyíregyházi védővel, Ambrusz Árpáddal bővült – számolt be róla a klub honlapja.

A korábbi nyíregyházi középhátvéd, Ambrusz Árpád asszisztens edzőként tért vissza Nyíregyházára.

„Mindenki tudja, hogy ezer szállal kötődök Nyíregyházához, a Spartacushoz – mondta Ambrusz, aki vezetőedzőként az NB III-as Nyírbátornál dolgozott korábban. – Nagyon örültem a megkeresésnek, és boldogan mondtam igen a felkérésre, régi álmom teljesült azzal, hogy a szakmai stáb tagja lehetek.”

A Szpari egy labdarúgót máris tesztel, míg többen extra pihenőt kaptak.

„Egy próbajátékosunk van Sárközi Norbert személyében – ecsetelte Bozsik József vezetőedző. – Jova Levente, Pekár László és Fodor Ferenc pedig szinte az egész idényt végigfutballozták, így ők kaptak még plusz három nap szabadságot. A fiatalok közül Starosta Dávid, Nagy Máté, Tóth Ádám, Végső Előd és Szegedi Bence is a csapattal tréningezik. Közben folyamatosan tárgyalunk új labdarúgókkal, ma is volt egy egyeztetésünk, és napokon belül szerződéseket kötünk.”

Legfrissebb hírek

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Súlyosan megsérült a Nyíregyháza csapatkapitánya – újra képben az FTC középpályása

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 18:03

Dajka László: Szórakoztatni csak az tud, aki felszabadult

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 11:05

Robbie Keane Cissé kezezéséről: Nem láttam még ilyet, és nem is akarok többé!

Labdarúgó NB I
2025.08.10. 09:34

Elképesztő hiba miatt ítéltek büntetőt a Ferencváros ellen – videó

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 22:03

Nagyapáról unokára szállhat a dicsőség a Szparinál

Labdarúgó NB I
2025.08.09. 10:15

A szurkolók bőröndökkel üzentek: az edzőnek távoznia kell – videó

Minden más foci
2025.08.05. 15:19

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.02. 13:06
Ezek is érdekelhetik