NB II: Lucsánszky és Szűcs Mihály is távozik a Szparitól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.10. 15:49
A labdarúgó NB II-ben négy fordulóval a befejezés előtt negyedik, a dobogótól egy, a feljutástól tizenegy pontnyi távolságra lévő Nyíregyháza teljes stábcserét hajtott végre. A klub megvált Szűcs Mihály sportigazgatótól (a korábbi ferencvárosi futballistáról van szó) és Lucsánszky Tamás vezetőedzőtől is – jelentette be hivatalos honlapján a szabolcsi együttes.

„A klub tulajdonosa úgy érezte, szükség van egy új impulzusra, a bajnokság hátralévő mérkőzésein pedig már szeretnék lefektetni a jövő évi együttes alapjait. A mai edzést már Bozsik József irányítja, és a hátralévő találkozókon is ő meccsel, Darabos Balázs erőnléti edző felel továbbra is a fizikai állapotért. A kapusedző az akadémián is dolgozó nyíregyházi Tuska János, az asszisztensedző a Spartacusban korábban futballozó, szintén az utánpótlásból felkerülő Lengyel Roland lesz. A szakmai stáb távozó tagjainak köszönjük az eddigi munkát és mindazt amit Spartacusért tettek, pályafutásukhoz további sok sikert kívánunk!” – olvasható a Nyíregyháza közleményében. „A klub tulajdonosa úgy érezte, szükség van egy új impulzusra, a bajnokság hátralévő mérkőzésein pedig már szeretnék lefektetni a jövő évi együttes alapjait. A mai edzést már Bozsik József irányítja, és a hátralévő találkozókon is ő meccsel, Darabos Balázs erőnléti edző felel továbbra is a fizikai állapotért. A kapusedző az akadémián is dolgozó nyíregyházi Tuska János, az asszisztensedző a Spartacusban korábban futballozó, szintén az utánpótlásból felkerülő Lengyel Roland lesz. A szakmai stáb távozó tagjainak köszönjük az eddigi munkát és mindazt amit Spartacusért tettek, pályafutásukhoz további sok sikert kívánunk!” – olvasható a Nyíregyháza közleményében.

Mi lehet a háttérben?

Nos, erről egyelőre keveset tudni, ám az bizonyos, hogy áprilisban távozott Elbert Gábor sportszakmai ügyvezető és Bene Ferenc szakmai igazgató. A nyírségi városban szóbeszéd volt, hogy a klubvezetők távozásának hátterében a télen elengedett (elküldött?) Rudolf Gergely esete áll. A 33 éves, 28-szoros válogatott támadó Nyíregyházán született, vagyis karrierje végéhez közeledve logikusnak tűnt a hazatérése, ám a szakmai stáb nem volt elégedett a tizenegy bajnokin egyetlen gólt szerző (a sereghajtó Sopron ellen tizenegyesből betaláló) játékos teljesítményével, de a labdarúgó felfelé lépett, az NB I-es Balmazújváros csapott le rá. Hallani, hogy visszatér, sőt arról is, hogy már klubvezetőként, de ez csak pletyka, mások szerint Rudolf Gergely még futballozni szeretne...

Legfrissebb hírek

Kovács Dániel vezéregyéniség akar lenni Nyíregyházán

Labdarúgó NB I
2025.07.16. 08:29

Kecskemétről érkezett kapus Nyíregyházára – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.15. 15:43

A FTC nyert Lienzben, a DVTK vereséget szenvedett a cseh bajnokkal szemben

Labdarúgó NB I
2025.07.09. 19:15

Felkészülés: Babunszki góllal debütált a Szpariban; legyőzte a Topolyát az ETO

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 13:15

Katona Mátyás: Csak rajtam múlik, mire viszem a Szparinál

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 10:29

FTC- és Újpest-nevelést is igazolt a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2025.07.02. 17:15

Négy játékos távozását jelentette be a Nyíregyháza Spartacus

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 21:04

NB I: új szerződést írt alá a Nyíregyháza csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik