NB II: három brazillal erősít az élvonalra a Kisvárda – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.05.22. 17:17
A hétvégi, Szeged 2011-GA elleni mérkőzést (1–1) – melyen Kondás Elemér csapata bebiztosította az élvonalba jutást – már a helyszínen tekintette meg három brazil labdarúgó, akik ma sikeres orvosi vizsgálaton vettek részt a Kisvárdánál.

A trióból a legnagyobb név kétségtelenül Luiz Felipe Ventura dos Santos, röviden Felipe, a 34 éves kapus, aki 17 esztendeje, 2001-ben hét alkalommal szerepelt a brazil U17-es válogatottban, továbbá 108 alkalommal védte a Corinthians és 88 alkalommal a Flamengo kapuját bajnoki mérkőzésen 2007 és 2014 között, illetve kipróbálta magát Európában is, a portugál Sporting Braga színeiben 12 mérkőzésen lépett pályára 2010-ben.Luiz Felipe Ventura dos Santos, röviden Felipe, a 34 éves kapus, aki 17 esztendeje, 2001-ben hét alkalommal szerepelt a brazil U17-es válogatottban, továbbá 108 alkalommal védte a Corinthians és 88 alkalommal a Flamengo kapuját bajnoki mérkőzésen 2007 és 2014 között, illetve kipróbálta magát Európában is, a portugál Sporting Braga színeiben 12 mérkőzésen lépett pályára 2010-ben.

Szintén megfordult a Flamengóban Anderson Pico, a 29 éves szélső védő, aki úgyszintén rendelkezik európai tapasztalattal, az ukrán Dnyipróban játszott 2015–2016-ban, másfél év alatt 18 bajnokiig jutott.

A harmadik futballista a 30 éves támadó, Jefferson Gomes de Oliveira, művésznevén Sassá, aki pályafutása során a Vitória Setúbalnál a portugál élvonalban 19 meccsig jutott, s hét bajnoki erejéig a dél-koreai élvonalban szereplő Tedzson Citizen légiósának is mondhatta magát.

A Kisvárda hivatalos honlapjának közleménye szerint a három futballista a felkészülés kezdetére tér vissza a gárdához. Mindhármuk szerződése 2020 nyaráig érvényes.

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
20 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
21 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:20

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik