Játékossors: Ibrahima Sidibe az NB III-ba igazolt

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.04.11. 16:34
null
Sidibe akár már szombaton pályára léphet a DEAC-ban (Fotó: deac.hu)
A labdarúgó NB III Keleti csoportjában szereplő DEAC-ot erősíti mostantól a 37 esztendős szenegáli támadó, Ibrahima Sidibe.

A DVSC-vel kétszeres magyar bajnok, egyszeres kupa-, valamint háromszoros Szuperkupa-győztes csatár korábban bemutatkozhatott a nemzetközi kupaporondon is, emellett a debreceni futballszerető közönség nagy kedvence volt – írja a deac.hu.

A hat nyelven beszélő támadó nemrég a National Instrumentsnél kezdett „civil" pályafutásba. Ám továbbra is fontos számára a labdarúgás, a kettős karrier, valamint az, hogy mindezzel a fiatal debreceni sportolóknak is példát mutathasson.

A DEAC ügyvezető elnöke, Lenténé Puskás Andrea az új igazolással kapcsolatban azt mondta, a labdarúgócsapat azzal, hogy kivívta a jogot az NB III-ban való szereplésre, magasra tette a mércét.

„Mi más is lehetne a cél, mint a magasabb osztályban való bennmaradás. Ehhez természetesen olyan játékosállományra van szükség, amely képes ennek az elvárásnak megfelelni. Az őszi szezon végén mutatott kicsit gyengébb szereplés a fiatal játékosok rutintalanságából fakadt, ezért indokolttá vált, hogy tapasztaltabb futballistákkal erősítsük meg a keretet” – fogalmazott az ügyvezető elnök.

Sidibe akár már a következő bajnoki fordulóban, a szombaton 16 órakor kezdődő Tiszaújváros–DEAC NB III-as meccsen is pályára léphet egyetemi színekben.

Legfrissebb hírek

Jégkorong Erste Liga: két-két meccsre tiltották el Szalmát és Mozert

Jégkorong
2025.09.28. 15:41

NB III: a hajrában döntötte el a Kaposvár elleni rangadót a PMFC

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 19:05

Külföldi befektető érkezett a Szombathelyi Haladáshoz – íme, a részletek!

Labdarúgó NB II
2025.09.27. 13:36

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Ismét meg kellett műteni Kalmár Zsoltot

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 17:55

„A polgármester kivégzi a szolnoki labdarúgást” – közleményt adott ki az vármegyei bajnokságba süllyedt klub

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 15:33

Férfi kosárlabda NB I: az építkezés és a szintlépés a DEAC célja

Kosárlabda
2025.09.24. 13:11

Várhidi Péter és Vincze Ottó is munkába áll a harmadosztályú klubnál

Labdarúgó NB II
2025.09.22. 16:18
Ezek is érdekelhetik