NB II: döntetlennel zárta a török edzőtábort a Szeged 2011

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.02.12. 21:57
A törökországi Sidében edzőtáborozó Szeged 2011-GA lejátszotta utolsó kinti felkészülési mérkőzését is, Goran Kopunovics együttese 1–1-es döntetlent ért el a cseh másodosztály második helyezettje, az FK Fotbal Třinec ellen – számolt be róla a klub honlapja.

A hétfői, egyben utolsó törökországi felkészülési mérkőzésen az első félidőt egygólos hátrányban zárta a Szeged 2011, a hajrára azonban felpörgött az együttes és Zádori Krisztián góljával egyenlített. A csapatra kedden még egy edzés vár, aztán szerdán Antalyában repülőre száll, majd a bécsi leszállás után az osztrák fővárosból busszal érkezik haza.

„Az első félidő katasztrofális volt, a második már jó – értékelt a klub honlapján Goran Kopunovics vezetőedző. – A cserék beállása után éreztem a tüzet, és azt, hogy kinek fontos, hogy a kezdőcsapatba kerüljön. A törökországi edzőtábor jól sikerült, de szombatig folytatjuk a kemény munkát.”

FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS

Szeged 2011-Grosics Akadémia–FK Fotbal Trinec (cseh II.) 1–1 (0–1)
Side,
Emirhan stadion
Szeged:
Szántai (Molnár P.) – Tamaskó, Papp F., Tóth G., Gergényi (Zabari) – Coroian, Bódis (Pászka), Hegedűs M. (Nicorec), Rózsahegyi (Kertész T.) – Fejős (Povázsai), Tóth M. (Zádori)
Gólszerző:
Zádori, ill. Dedic

Legfrissebb hírek

Videó: méhraj miatt szakadt félbe a mérkőzés

Minden más foci
2025.09.05. 20:00

Felkészülés: góllal mutatkozott be a ZTE új szerzeménye

Labdarúgó NB I
2025.09.05. 15:41

Futsal: simán nyert a kirgizek ellen a magyar válogatott

Magyar válogatott
2025.08.29. 19:39

Felkészülés: magabiztos győzelmet aratott a Veszprém a Wisla Plock ellen

Kézilabda
2025.08.23. 18:01

Férfi vízilabda: újbudai pólómatiné a felkészülés jegyében

Vízilabda
2025.08.20. 18:30

A társak Hegedüsnek: Csak mosolyogj és élvezd a pillanatot

Jégkorong
2025.08.20. 17:22

Felkészülés: a Bayern Svájcban, a Real Madrid Ausztriában nyert

Minden más foci
2025.08.12. 20:46

Lamine Yamal és Fermín López is duplázott, a Barcelona nyerte meg a 60. Joan Gamper-kupát

Spanyol labdarúgás
2025.08.10. 23:00
Ezek is érdekelhetik