Siófok: Balajcza Szabolcs rájött, vissza kell vennie az egójából

– Megszokta már, hogy a másodosztályban futballozik?
– Szükségem volt néhány hétre, hogy megszokjam, elvégre a nyáron tizenhárom év után hagytam ott az élvonalat – mondta Balajcza Szabolcs, a Siófok 38 esztendős kapusa. – Ráadásul a siófoki pályafutásom rosszabbul nem is kezdődhetett volna. A második edzésen a jobb kezemen eltört a kisujjam, a teljes felkészülés alatt gipszet viseltem. A különböző gyakorlatoknál gyakran nem is vetődtem, inkább csak lábbal visszapasszoltam a labdát. A bajnoki rajt előtt egy héttel szabadultam meg a gipsztől.

– Ennek is tulajdonítható a rossz szezonkezdet?
– Dehogy! Az első mérkőzésen egy nullára legyőztük a Sopront, ám azt követően tizenkét fordulón keresztül nem nyertünk, és rájöttem, hogy vissza kell vennem az egómból. A sikertelen sorozat nem viselt meg, de elbizonytalanított, rájöttem, hogy rossz úton járok. A szezon elején úgy véltem, ha tizenhárom éven keresztül futballoztam az NB I-ben, megfelel annyi és olyan intenzitású edzés, amennyit és amilyet magamban elképzeltem. Tévedtem, beláttam, és változtattam.

– Korábban Újpesten összesen tizenegy edzővel dolgozott, Siófokon fél szezonon belül is történt edzőváltás, és bár a kapusokra mondják, hogy jó értelemben flúgosak, nyilván valamennyi edző más és más személyiség, más és más lélekkel, szakmai elvárással.
– Nézze, ezen a téren fegyelmezettnek tartom magam, alkalmazkodó típus vagyok. Ha azt kéri tőlem az edző, hogy hússzor ugorjak fel, akkor minden zokszó nélkül hússzor felugrom. Szeretem, ha rend és fegyelem van az öltözőben és az edzésen is.

– Siófokon most rend van?
– Persze. Amikor Varga Attilát nevezték ki vezetőedzőnek, néhány apró szabálymódosítással kezdett. Nyilván nem kizárólag ennek, hanem az edzéseknek is köszönhető, hogy a legutóbbi hat mérkőzésen tizenegy pontot szereztünk, elmozdultunk az utolsó helyről, sőt a tizenhatodikon állunk.

– Az Újpesttel minden kapcsolatát megszakította?
– Amióta eljöttem a klubtól, egyetlen mérkőzésen sem voltam a Szusza Ferenc Stadionban, de más csapat mérkőzésén sem, mert amikor szombatonként a fordulókat rendezik, akkor Siófokon edzünk. Erre volt kíváncsi?

– Nem éppen.
– Böőr Zoltán a barátom, rendszeresen beszélek vele, keressük egymást, de amióta a vezetőség tagja, gondosan kerüljük a futballt a társalgásunkban. Nem szeretném kellemetlen helyzetbe hozni, jobb ez így, másról is beszélgethetünk.

– Döntött volna másként korábban?
– Talán csak annyiban hibáztam, hogy amikor kétezertizennégyben megnyertük a Magyar Kupát, túlságosan ragaszkodtam a klubhoz. Mindenképpen szerződést akartam hosszabbítani az Újpesttel, mert bíztam abban, hogy na majd most biztosan jobb lesz a helyzet. Manapság nincsenek akkora elvárásaim, utólag csak azt sajnálom, hogy nem váltottam hamarabb.

– Meddig marad Siófokon?
– Nyáron egy plusz egy éves szerződést írtam alá, amely időközben meghosszabbodott, mert túlléptem egy bizonyos mérkőzésszámot, amelyben korábban megállapodtunk. A tavasszal a legfontosabb feladatunk, hogy bent maradjunk a másodosztályban, de a kiesés miatt nem aggódom.

– A kapuból nézve egyetért a mezőnyjátékosok véleményével, hogy az NB II-ben nincs lehetőség technikás megoldásokra?
– Megmosolyogtató, hogy az angol futballt említem, de talán ott érzékelhető leginkább a különbség az első és a másodosztály között. Valamilyen szinten idehaza is hasonló a helyzet, de sokkal rosszabbra számítottam. Való igaz, az élvonalban több a technikás játékos, de a másodikban szembetűnőbb, hogy ha sokáig döntetlen az eredmény, mintha mindkét csapat elfelejtené a taktikát, és átvált a mérkőzés brusztolásba.

– Akkor önre is ráfér a pihenés.
– Rólam biztosan nem láthat senki szelfiket a Bahamákról, nem az a típus vagyok. Maradok inkább itthon, megeszem néhány adag töltött káposztát és halászlét, de mindig is tudtam, hol a határ. Január tizedikén kezdődik a felkészülés, addigra legfeljebb egy kilóval nyomhatok többet.