NB III: szankció – edzőváltás után 3 játékost is felmentettek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.10.18. 15:44
Az ibrányi kupavereséget követően a labdarúgó NB III-ban szereplő Jászberény vezetősége szerződést bontott Gelei Károly vezetőedzővel, de az eredmények azóta sem jöttek, így a vezetőség most szankciókra szánta el magát – számolt be róla a klub honlapja.

A feltételeket megteremtő jászberényi klubvezetőség nem megy el szó nélkül a sorozatos vereségek mellett és valamilyen retorziót alkalmazva megpróbálja felrázni az „összezuhant” keretet – az elöljárók azonban nem az új tréner, Arany László leváltását határozták el.

„Három játékost, Sorecz Szabolcsot, Háda Zoltánt és Switzer Nabilt eddig nyújtott gyenge teljesítménye miatt felmentettük a munkavégzés alól – mondta a klub honlapján az elnök, Gottdiener Lajos. – A továbbiakban nem számítunk a játékukra, a téli átigazolási időszakban távozhatnak. Pótlásukra nincs lehetőség, az őszi idény hátralévő részét ezzel a kerettel fejezzük be.”

A Jászberény 10 forduló után 10 ponttal a 13. helyen áll az NB III Keleti csoportjában, a csapat az előző hat bajnokiján mindössze három pontot szerzett.

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
23 órája

NB III: az újabb vereség után lemondott a Haladás vezetőedzője

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:00

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:42

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34

NB III: az ollózós gól sem segített, hatot kapott Győrben az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 23:02

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39
Ezek is érdekelhetik