NB II: visszatért a rutinos középhátvéd Siófokra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.31. 12:02
Fehér Zsolt visszatért a labdarúgó NB II-ben szereplő BFC Siófokhoz, a középhátvédet a szintén másodosztályú Békéscsaba adta kölcsön egy évre a Balaton-partiaknak – számolt be róla a klub honlapja.

A 31 esztendős Fehér Zsolt alapembere volt a 2009–2010-es szezonban az NB I-be feljutó siófoki együttesnek, és vezéregyéniség maradt az azt követő években is, de 2015 februárjában a Békéscsabához szerződött.

„Jó érzésekkel jöttem vissza Siófokra, hiszen öt és fél évet töltöttem el a klubnál – mondta Fehér Zsolt a klub honlapján. – A csapat kicsit nehezebben kezdte a bajnokságot, de nagyon remélem, hogy rövid időn belül kiegyenesedünk, és elindulunk felfelé a tabellán. Szerintem a keret sokkal többre hivatott ennél. Nagyon szép időket éltem át a klubnál, sok kellemes emlékem van, boldogan tértem vissza Siófokra, szinte mintha hazajöttem volna!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők: Balajcza Szabolcs (Újpest, szabadon igazolható), Erőss Csaba (Pécsi MFC), György Nico (Vasas Kubala Akadémia), Hidvégi Sándor (Haladás), Lázár Zsolt (ETO FC Győr, kölcsön után végleg)
Kölcsönbe érkezők: Bévárdi Zsombor (Videoton), Fehér Zsolt (Békéscsaba), Lorentz Márton (Videoton), Szabó I Balázs (DVTK), Tóth Barna (Bp. Honvéd)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Balogh Bence Benitó
Távozók: Berki Péter (Limerick FC – Írország), Czvitkovics Péter (Budaörs), Filipánics Bálint (Szekszárd, szabadon igazolhatóként), Gréczi Gábor (Nyíregyháza Spartacus), Körmendy Kevin (Balatoni Vasas), Mogyorósi József (UFC Eferding – Ausztria, szabadon igazolhatóként), Nagy Richárd (Jászberényi FC), Micsinai Miklós (Kazincbarcika)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Czingráber Máté (Vasas)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Férfi kézilabda NB I: visszaköltözik Balatonboglárra a NEKA

Kézilabda
2025.10.07. 18:56

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 12:03

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
2025.10.03. 08:37

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33
Ezek is érdekelhetik