NB II: a Premier League-újoncnál próbázott a Siófok fiatalja

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.16. 15:43
A labdarúgó NB II-ben szereplő Siófoknál kezdte meg a nyári felkészülést Opavszky Balázs, aki a legutóbbi szezonban igazolt az MTK-tól a Balaton-parti együtteshez, de azt az idényt a Vasas Kubala Akadémiánál töltötte kölcsönben. Mint kiderült: az U18-as válogatott futballista idén nyáron a Premier League-be feljutó Brighton utánpótláscsapatánál járt próbajátékon.

„A Brighton U18-as csapatánál jártam kint, de vegyesen voltunk az U23-asokkal. Játszottam két edzőmérkőzésen – idézi a siófoki klubhonlap Opavszky Balázst. – Az egyik ellenfelünk a korosztályunknak megfelelő Portsmouth volt, míg a másik a Wick FC felnőttgárdája. Mindkét találkozón magabiztosan nyertünk. Körülbelül húsz pályájuk van, tizenöt fű, köztük fedett füves is, öt műfű, nagyon nagy konditerem, saját étterem, ahol helyben készítik a sportolóknak az ételeket. A létesítmény kiváló, amennyire tudom, viszonylag új építésű, ahogy a stadionjuk is, tehát a körülmények tökéletesek. A csapat is jó volt, nem az angol sztereotípia szerint ment a játék, mint általánosságban gondolják, hogy rugdossuk előre a labdát, aztán majd lesz valami, hanem sok passzal építettük fel a támadásokat. Mindenképpen jó tapasztalatszerzés volt a kint töltött idő." Brighton U18-as csapatánál jártam kint, de vegyesen voltunk az U23-asokkal. Játszottam két edzőmérkőzésen – idézi a siófoki klubhonlap Opavszky Balázst. – Az egyik ellenfelünk a korosztályunknak megfelelő Portsmouth volt, míg a másik a Wick FC felnőttgárdája. Mindkét találkozón magabiztosan nyertünk. Körülbelül húsz pályájuk van, tizenöt fű, köztük fedett füves is, öt műfű, nagyon nagy konditerem, saját étterem, ahol helyben készítik a sportolóknak az ételeket. A létesítmény kiváló, amennyire tudom, viszonylag új építésű, ahogy a stadionjuk is, tehát a körülmények tökéletesek. A csapat is jó volt, nem az angol sztereotípia szerint ment a játék, mint általánosságban gondolják, hogy rugdossuk előre a labdát, aztán majd lesz valami, hanem sok passzal építettük fel a támadásokat. Mindenképpen jó tapasztalatszerzés volt a kint töltött idő."

A szezont Siófokon kezdő játékos ebben az évadban az NB II-es együttest erősíti, bajnokin még nem lépett pályára az első három fordulóban.

Legfrissebb hírek

Haaland duplájával nyert a City, Mateta mesterhármasával mentett pontot a Palace

Angol labdarúgás
2025.10.18. 18:22

Férfi kézilabda NB I: visszaköltözik Balatonboglárra a NEKA

Kézilabda
2025.10.07. 18:56

Újra betalált a Newcastle 75 millió eurós igazolása; Grealish a 93. percben fordított

Angol labdarúgás
2025.10.05. 17:03

Négy- és hárommeccses eltiltást is kiosztott az MLSZ

Labdarúgó NB I
2025.10.01. 16:33

Kétgólos hátrányból mentett pontot a Spurs; a Wolverhampton az ötödik bajnokiját is elveszítette

Angol labdarúgás
2025.09.20. 18:01

Haaland betalált a jubileumi meccsén, de a Brighton legyőzte a Manchester Cityt!

Angol labdarúgás
2025.08.31. 17:04

Milyen meccs volt ez?! A negyedosztályú Grimsby Town maratoni tizenegyespárbaj végén búcsúztatta a Manchester Unitedet!

Angol labdarúgás
2025.08.27. 23:29

Grealish gólpasszokat adott, Pickford büntetőt védett – győzelemmel debütált új stadionjában az Everton

Angol labdarúgás
2025.08.24. 17:02
Ezek is érdekelhetik