NB II: aláírt a Videoton utánpótlás-válogatott játékosa

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.07.13. 12:47
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda Heffler Norbert és Fodor Ákos után újabb játékosokat szerződtetett.

Mint arról a szon.hu beszámolt, Kisvárdán folytatja pályafutását a 19 esztendős Zöldesi Illés, aki a Videotontól érkezett.a szon.hu beszámolt, Kisvárdán folytatja pályafutását a 19 esztendős Zöldesi Illés, aki a Videotontól érkezett.

A kapus pályafutása során hat NB I-es mérkőzésre is nevezve volt, ám nem cserélték be. Zöldesi Illés az U18-as válogatottban már bemutatkozott. A tehetség egyéves szerződést írt alá.

A Kisvárda másik új szerzeménye Szőr Levente, aki mindössze 16 éves, ám nem ismeretlen a felnőttcsapat számára, ugyanis ott volt a gárdával a téli edzőtáborban. A középpályás öt évre kötelezte el magát.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Zöldesi Illés (Videoton), Fodor Ákos (Puskás Akadémia), Heffler Norbert (Mezőkövesd, legutóbb balmazújvárosi kölcsönben, szabadon igazolhatóként), Molnár F. Tamás (Szolnok), Sergiu Oltean (román-magyar, Cigánd), Lukács Rajmund (STC Salgótarján)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Molnár Róbert (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek: Szőr Levente
Kiszemeltek: Czár Richárd (Mosonmagyaróvár), Fótyik Dominik (szlovákiai, Mezőkövesd)
Távozók: Erős Gábor (visszavonult), Cseri Tamás (Mezőkövesd), Fodor András (szabadon igazolható), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Ivancsics Alex (szabadon igazolható), Minczér Tibor (szabadon igazolható), Molnár Róbert (Szolnok), Rajczi Péter (Kaposvár), Szabó Péter (Szeged 2011)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Talabér Attila (MTK), Bacsa Patrik (DVTK)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Toma György, Horváth Adrián (lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
13 órája

Hornyák Zsolt 100. NB I-es győzelmére készül; nyolc éve nem látott rajtján javítana az El-ben remeklő FTC

Labdarúgó NB I
22 órája

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
2025.10.20. 08:03

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52
Ezek is érdekelhetik