Tömegsport: ingyenes MTK-meccsnézés is a sportos vakációban

Vágólapra másolva!
2017.06.13. 14:30
Ötödik alkalommal rendezi meg Budapest Főváros Önkormányzata az „Iskolakapun kívüli Programok” keretében az immár hagyományosnak mondható sportos vakációt a fővárosban. Az eseménysorozat keretében a nyári szünidő két és fél hónapja alatt ingyenes mozgásos, művészeti, játékos, vetélkedős és sportprogramokat kínálnak általános és középiskolás fiataloknak Budapest különböző pontjain, tehetségtől, előképzettségtől függetlenül.

Az eseményt bemutató sajtótájékoztatón Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes elmondta, cél, hogy kimozdítsák a fiatalokat.

„Iskolakapun kívüli programokról van szó, melyek tartalmas, sulin kívüli eseményekre biztosítanak lehetőségeket. Nemcsak sportolási, hanem kulturális és művészeti tevékenységekben is részt vehetnek a fiatalok.”

Deutsch Tamás, az MTK Budapest elnöke, a MOB alelnöke megerősítette, ilyenkor kint a helye a gyerekeknek.

„A diákok számára ez az év legizgalmasabb időszaka, így biztatjuk őket, hogy olyan programokon vegyenek részt, amelyek adott esetben életre szóló élményt nyújthatnak. Ez a rendezvény nem „fapados” szolgáltatásokat ad a gyerekeknek, hanem igazán magas színvonalú, minőségi programokat, amelyek keretein belül a fiatalok a nyári időszakban ingyenesen látogathatják az MTK másodosztályú labdarúgócsapatának hazai mérkőzéseit.”

Bognár György korábbi 50-szeres válogatott labdarúgó is örömmel támogatta a programot.

„A lányom miatt látom, hogy a fiatalok hajlamosak az internet elé ragadni és alig mozognak, így én is nagyon hasznosnak tartom ezt a programot, mozgásra serkenti a gyerekeket.”

Tóth Krisztián U23-as és junior VB-győztes cselgáncsozó hozzátette, hogy a gyerekek között értékes barátságok is születhetnek majd, és a rendezvény kapcsán a judóról is többet fognak beszélni.

 

Legfrissebb hírek

„Butaság volt Sallaitól a kiállítás” – Bognár György a Nemzeti Sportrádióban

Magyar válogatott
18 órája

Détári Lajos és Lothar Matthäus is díjat adott át a HLSZ etyeki gáláján

Labdarúgó NB I
2025.09.01. 22:36

Bognár György Ormai László-díjat vehet át

Labdarúgó NB I
2025.08.29. 11:00

„Óriási hiba volt” – Bognár György nem örült, hogy a fia szabadon mozoghatott a pályán

Labdarúgó NB I
2025.08.25. 07:35

Horváth Dávid: Nem ez az igazi, valós arcunk

Labdarúgó NB I
2025.08.18. 06:39

Bognár György a kiesés után: Hiányzott, hogy Ötvös beadja Vargának a labdát...

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 10:24

Bognár György az Újpest elleni győzelem után: Jó döntés volt betenni a fiatalokat

Labdarúgó NB I
2025.08.11. 07:02

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 23:14
Ezek is érdekelhetik