NB II: a Puskás Akadémiából igazolt az MTK – hivatalos

Vágólapra másolva!
2017.06.16. 16:57
null
Lencse László aláírt az MTK-hoz (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB I-ből minap kieső MTK a hivatalos honlapján jelentette be Lencse László és Gengeliczki Gergő szerződtetését.

 

Egyik futballista érkezése sem számít meglepetésnek, korábban mindkettejük megszerzését előrevetítettük. A 24 esztendős Gengeliczki másfél év után hagyja el a Soroksárt, ahol az előző szezonban az NB II-ben 37 bajnokin lépett pályára és három gólt szerzett.

Lencse László a Puskás Akadémiától tért vissza az MTK-hoz, amelynél korábban öt évet már eltöltött. A 28 esztendős támadó 34 mérkőzésen 11 góllal és hat gólpasszal járult hozzá a felcsúti klub NB II-es bajnoki címéhez.

„Sok szép évet töltöttem a Hungária körúton, itt mutatkoztam be az első osztályban, rengeteg gólt rúgtam. Mindig is jó szívvel gondoltam vissza az itteni évekre, az MTK a szívem csücske” – mondta a kék-fehérek hivatalos honlapjának Lencse.

Mint arról csütörtökön beszámoltunk, ellentétes irányban is történt játékosmozgás az MTK és a Puskás Akadémia között: Poór Patrik Felcsúton folytatja a pályafutását.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Gengeliczki Gergő (MTK), Lencse László (Puskás Akadémia)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Demjén Patrik (Dorog), Horváth Péter (Soproni VSE)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:

Távozók: –

Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Leandro Martínez
(olasz-argentin, Haladás)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Danijel Petkovics
(montenegrói; DVTK, DVSC), Federico Groppioni (olasz, ?), Jurij Kolomojec (ukrán, ?), Myke Bouard Ramos (brazil, ?)

Legfrissebb hírek

A Paks már háromszor le tudta győzni az FTC-t a Groupama Arénában – négyszer még senki sem

Labdarúgó NB I
8 órája

A holland szélső a ZTE II-höz érkezett, brazil, nigériai és venezuelai csapattársa is lesz

Labdarúgó NB I
11 órája

ETO FC: a győriek új szerzeménye az Interben is játszott a Serie A-ban

Labdarúgó NB I
14 órája

Sorozatban negyedik bajnokiját nyerte meg a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.09.28. 20:54

A Paks drámai végjátékban, kétszeri hátrány után győzte le a Puskás Akadémiát

Labdarúgó NB I
2025.09.27. 21:58

Korábbi U-válogatott támadót szerződtetett az NB II-es Budafok

Labdarúgó NB II
2025.09.26. 21:12

Hosszabbított a Puskás Akadémia utánpótlás-válogatott csatára

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 15:19

Amikor az ETO legutóbb megverte a Fradit, bajnok is lett; élre állhat a Debrecen

Labdarúgó NB I
2025.09.26. 13:58
Ezek is érdekelhetik