NB II: a harmadik vonalból erősít a Kisvárda

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.24. 20:38
A labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda szerződtette Sergiu Olteant a harmadosztályú Cigándtól – jelentette be utóbbi klub a hivatalos honlapján.

A 29 éves belső védő a nemrég véget ért szezonban az NB II-től búcsúzó Cigánd – melyhez tavaly nyáron érkezett a Baia Marétól – színeiben 30 bajnokin kapott lehetőséget, ezeken a meccseken 11 sárga lapot gyűjtött, többek között az új csapata, a Kisvárda ellen 3–0-ra elveszített őszi találkozón is.

A Cigánd azt is bejelentette, hogy a szintén román Mihai Nicorec Szegeden folytatja.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL
Érkezők: Molnár F. Tamás (Szolnok), Sergiu Oltean (román-magyar, Cigánd)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Molnár Róbert (Cigánd)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: Czár Richárd (Mosonmagyaróvár), Takács Péter (Békéscsaba, legutóbb ceglédi kölcsönben, szabadon igazolható)
Távozók: Erős Gábor (szabadon igazolható), Fodor András (szabadon igazolható), Fodor Ferenc (Nyíregyháza), Ivancsics Alex (szabadon igazolható), Minczér Tibor (szabadon igazolható), Rajczi Péter (szabadon igazolható),
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Talabér Attila (MTK), Bacsa Patrik (DVTK)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Szabó Péter, Toma György, Horváth Adrián (lejár a szerződése)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED 2011-GA-NÁL
Érkezők: Andrej Causic (Kozármisleny, szabadon igazolhatóként), Mihai Onisor Nicorec (Cigánd, szabadon igazolhatóként), Ikonomu Konsztantinosz (SZEOL, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Andorka Péter (Kaposvár), Geiger Norbert, Király Patrik (Békéscsaba), Mészáros Márk (Békéscsaba?), Szemerédi Norbert
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: –
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek

Szánthó Regő a Vasas II-vel készül és várja az új lehetőséget

Labdarúgó NB II
17 órája

Balogh Botond aláírt Törökországban – hivatalos

Légiósok
19 órája

DVTK: Kovács Zoltán többet igazolt, mint ahogy előzetesen tervezte

Labdarúgó NB I
23 órája

A NEKA nyerte meg az újoncok rangadóját a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.09.06. 19:58

Zsótérral lett teljes a Vidi kerete, az Ajka és a Kozármisleny is aktív volt a piaci hajrában – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 12:33

Rutinos támadóval lett teljes a Kozármisleny kerete

Labdarúgó NB II
2025.09.05. 19:14

Két év után távozott a rutinos támadó Kozármislenyből – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 21:28

Norvégiából szerződtetett támadót az NB II-es Ajka – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 20:49
Ezek is érdekelhetik