MTK: két és fél év után visszatért a támadó – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.28. 17:42
Az MTK labdarúgócsapata hivatalos Facebook-oldalán jelentette be, hogy Vass Patrik két és fél év után visszatér a klubhoz.

A most 24 éves játékos az MTK-ban nevelkedett, majd rövid ideig a Liverpool utánpótlásában is kipróbálhatta magát. Vass a 2011–2012-es szezonban az NB II-ben mutatkozott be az MTK felnőttcsapatában.

2015 februárjában a Vasashoz került fél évre kölcsönbe, majd még azon a nyáron a Gyirmót szerződtette. A gyirmótiakkal feljutott, majd a legutóbbi szezonban kiesett az élvonalból.

Vass pályafutása során 76 NB I-es meccsen lépett pályára, ezeken összesen nyolc gólt és kilenc gólpasszt jegyez. A másodosztályban 57 találkozón szerepelt (tíz találat mellett tizennégy gólpassz a mérlege).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők:Bori Gábor(Gyirmót),Balogh Béla(Mezőkövesd),Farkas Balázs(Balmazújváros)Gengeliczki Gergő(Soroksár),Lencse László(Puskás Akadémia),Szentpéteri Viktor(Vác), Vass Patrik (Gyirmót)
Kölcsönből visszatérők: Demjén Patrik
(Dorog),Horváth Péter(Soproni VSE),Deutsch Bence(Zalaegerszeg),Jakab Dávid(Zalaegerszeg),Talabér Attila(Kisvárda)
Az utánpótlásból felkerültek: –
Kiszemeltek: –
Távozók: Vadnai Dániel
(Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Leandro Martínez
(olasz-argentin, Haladás)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Danijel Petkovics
(montenegrói; DVTK, DVSC),Federico Groppioni(olasz, ?),Jurij Kolomojec(ukrán, ?),Myke Bouard Ramos(brazil, ?),Dragan Vukmir(szerb)

Legfrissebb hírek

Adama Traoré távozott a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
3 órája

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
20 órája

Átigazolások: légiósok távoztak – Raul Gustavótól, Pozeg Vancastól és Sanicanintól is elbúcsúzott a klubjuk

Labdarúgó NB I
23 órája

Berecz Zsombor után Bodnár Gergő is távozott a Vasastól, játékost cserélt a Kecskemét és a Szeged – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2025.08.16. 16:47

A Vasastól igazolhat a ZTE, brazil védő a második csapatban

Labdarúgó NB I
2025.08.16. 09:26

Az Egyesült Államokba igazolt az FTC brazil játékosa – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 16:15

Varga Kevin újra az NB I-ben, aláírta a szerződését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.15. 10:50

Katona Levente a Nyíregyháza játékosa lett – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.08.12. 15:37
Ezek is érdekelhetik