Gyirmót: „Három felvidéki van itt, de várunk még játékosokat”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.20. 20:39
Molnár László, a labdarúgó NB I-ből kieső Gyirmót vezetőedzője a klub honlapjának beszélt a várható igazolásokról és a célkitűzésekről a következő szezonban.

„Megfelelő állóképesség és kondíció nélkül ma már nem lehet eredményesen játszani ezt a játékot. Ez az alap tehát, hiszen egy labdarúgónak akár több mint tíz kilométert is kell futnia egy mérkőzésen. Ehhez pedig atletikusan felkészült játékosok kellenek, ezért az előkészületek során erre nagy hangsúlyt fektetünk majd – idézi a szlovákiai magyar Molnár Lászlót a Gyirmót honlapja. – Szeretném, ha igazán karakteres futballisták alkotnák a csapatot. Olyanok, akik valódi hittel és nagy szívvel játszanak.”Molnár Lászlót a Gyirmót honlapja. – Szeretném, ha igazán karakteres futballisták alkotnák a csapatot. Olyanok, akik valódi hittel és nagy szívvel játszanak.”

A tréner a várható érkezőkről is ejtett néhány szót.

„Egyelőre három felvidéki játékos van itt, közülük Németh Zsolt kötött már szerződést a klubbal. Várok még játékosokat Szlovákiából és remélem, ők segítenek nekünk. Rendkívül nehéz lesz az NB II, és nekünk legalább 70 pontot kell összegyűjtenünk ahhoz, hogy elérjük a célunkat.”

A TELJES INTERJÚT IDE KATTINTVA OLVASHATJÁK EL!

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők
:
Németh Zsolt (szlovákiai, FC DAC 1904 – Szlovákia, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Mijusko Bojovics (montenegrói, Újpest, szabadon igazolhatóként), Kristian Kolcak (szlovák, szabadon igazolható), Anto Radeljic (bosnyák-horvát, szabadon igazolható), Tamás Krisztián (Videoton)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Novák Csanád (Vasas), Simon Ádám (Videoton)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Sebők Zsolt (ETO FC Győr)

 

Legfrissebb hírek

25 év után szerepel újra a másodosztályban a jelentősen átalakuló Vidi – NB II-es felvezetés, 15. rész

Labdarúgó NB II
Tegnap, 19:55

Erős Gábortól nem csodát várnak, de a Vasasnál a kötelező feladatot is nehéz lesz teljesíteni – NB II-es felvezetés, 14. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 17:36

Utánpótlás-válogatott szélsőt igazolt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.07.24. 11:04

Két támadóját is kölcsönadta a Vasas – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 16:35

A remek tavasz után, házi gólkirálya megtartásával nagy célokért küzdhet a Mezőkövesd – NB II-es felvezetés, 11. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 18:05

NB II-es felkészülés: a Vasas és a Kecskemét is két meccsből egyet nyert meg

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 21:21

Sötét lóból tényleges kihívó? Ismét megpróbálkozhat a feljutás kiharcolásával a Szeged – NB II-es felvezetés, 10. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.20. 16:04

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 16:47
Ezek is érdekelhetik