Edzősors: negyedszer is távozik Vácról Csank János

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 21:00
Csank János szakmai igazgató június 30-án lejáró szerződését nem hosszabbítja meg a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület – számolt be róla a Váci Napló.

Pető Tibor, a Vác Városi Labdarúgó Sportegyesület elnöke és a város egyik alpolgármestere áttekintette az utánpótlás csapatok szereplését, amely után végül az a döntés született, hogy az egyesület nem hosszabbítja meg Csank János szakmai igazgató és Belák Gyula ügyvezető igazgató június 30-án lejáró szerződését.

Az elöljáró a Váci Naplónak elmondta, hogy a klub igyekezett minden feltételt teljesíteni a jó szerepléshez, ennek ellenére az eredmények elmaradtak a várttól, az U16-os csapat például csoportjában az utolsó helyen végzett és kiesett. Pető hozzátette, hogy már tárgyalnak a két szakember utódjáról és néhány nap múlva eldől, kik érkeznek a helyükre.

Csank János többször is dolgozott Vácon, 1994-ben bajnoki címet nyert az NB I-ben a Vác FC Samsunggal, első korszakában emellett két NB I-es ezüstérmet és két Magyar-Kupa-döntőt is elért a csapattal. 1995-ben távozott először a városból. Először 1997-ben, másodszor 2013-ban tért vissza, utóbbi alkalommal két év alatt felhozta a gárdát a megyei bajnokságból az NB II-be, de 2015-ben ismét elhagyta a klubot.

A mesteredző 2016 nyarán aztán harmadszor is visszatért Vácra, de ekkor már nem az NB II-es felnőtt együtteshez, hanem az utánpótlás-nevelő Vác VLSE-hez, ahol egy évig szakmai igazgatóként dolgozott és egy akadémia megszervezése is a feladata lett volna.

Csank Jánost a közelmúltban az NB II-ben újonc Kazincbarcika leendő vezetőedzőjeként is emlegették, de végül a vezetők választása nem a rutinos trénerre esett.

Legfrissebb hírek

Erik ten Hag igent mondott a Leverkusennek, de érkezése nincs kőbe vésve – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.05.23. 09:03

A bajnoki cím elszalasztása után lemondott az Ajax vezetőedzője

Minden más foci
2025.05.19. 11:50

2027-ig hosszabbított Hornyák Zsolttal a Puskás Akadémia – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.05.09. 08:11

A Dinamo Zagrebbel bajnok horvát edző érkezhet Újpestre – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.03. 21:20

Kézilabda: válogatott irányítóval erősít a Vác

Kézilabda
2025.04.29. 10:40

A spanyol negyedosztályban kapott kispadot a Barca ikonikus kapusa

Spanyol labdarúgás
2025.04.24. 19:14

Pintér Attila: Ha úgy látja a vezetőség, hogy én vagyok az akadály, akkor megteszem, amit meg kell tenni

Labdarúgó NB II
2025.04.21. 19:14

Bódog Tamás úgy érzi, egy jó feladat hamarosan megtalálja

Minden más foci
2025.04.18. 20:47
Ezek is érdekelhetik