NB III: korábbi ferencvárosi középpályás a listavezetőnél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.05. 10:52
A ferencvárosi nevelésű és a zöld-fehéreknél évekig futballozó 29 éves középpályás, Zsivóczky Norbert a labdarúgó NB III-ban szereplő Érdi VSE-ben folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

A 29 esztendős Zsivóczky Norbert pályafutása a Ferencvárosban kezdődött, ahonnan 2006-ban – már U17-es válogatottsággal a háta mögött – távozott az angol Stoke Cityhez, ám onnan egy idény után visszatért a fővárosi zöld-fehérekhez. Később szerepelt Diósgyőrben és Pápán is, majd 2011-ben ismét a Fradihoz került. A 2012–2013-as kiírásban a Szigetszentmiklósban szerepelt, aztán a Kaposvárt és a Soroksárt is megjárta.

A középpályás tavaly súlyos sérülést szenvedett, így csaknem egy évet kihagyott. Ezalatt szabadon igazolhatóvá vált, s már több mint három hete az NB III Nyugati csoportját vezető Érdi VSE-nél készül, ám játékengedélyét csak most kapta meg.

„Tetszik a társaság, nagyon jó edzések vannak, jól érzem magam – mondta Zsivóczky Norbert. – Komoly sérülés miatt hagytam ki egy évet, úgyhogy nem azt néztem, hogy előre vagy hátra lépek-e, hanem azt, hogy jó helyre kerüljek. A stáb teljes mértékben támogat, azon vagyok, hogy visszakerüljek a körforgásba. Természetesen az sem utolsó szempont, hogy a csapat az első helyen áll, de számomra először az a fontos, hogy beálljak tíz-húsz percre, és ha teljesen visszanyerem az erőmet, akkor nyilván egyre több lehetőséget szeretnék kapni.”

Legfrissebb hírek

Championship: ezek a csapatok keresik Kosznovszkyt, 500 ezer font kevés lesz – sajtóhír

Labdarúgó NB I
10 órája

Az Újpest Szerbiából igazolt támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.05. 14:18

A Mezőkövesd középhátvédet, a Szeged középpályást igazolt

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 08:04

NB III-as gólkirályt igazolt a Kozármisleny

Labdarúgó NB II
2025.07.05. 07:01

Válogatott középpályás érkezett az NB II újoncához

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 22:41

Másodosztályú gólkirállyal erősített az Ajka

Labdarúgó NB II
2025.07.04. 21:56

Villámgyors szélsőt igazolt a Kazincbarcika – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 19:31

Ír válogatott középpályással erősített az FTC – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.07.04. 16:10
Ezek is érdekelhetik