A kisvárdai „futballcsináló” váratlan vallomása

„Tizenöt évvel ezelőtt kezdtem a szakmát az akkor még NB III-as Tuzsérnál, ahol két részletben hat évet dolgoztam, miközben két esztendeig Nyíregyházán szakmai vezetőként és menedzserként tevékenykedtem – emlékezett az Nemzeti Sport Online-nak a kezdetekre Révész Attila. – A tuzsériakkal a legnagyobb siker 2007. április 21-én jött el, amikor – már másodosztályú csapatként – 1–1-s döntetlent játszottunk bajnokin a Fradival.”
| RÉVÉSZ ATTILA |
| Született: Kisvárda, 1972. október 9. |
| Klubjai edzőként, szakmai igazgatóként: Tuzsér (2002–2007), Nyíregyháza (2007–2009), Tuzsér (2009–2010), Kisvárda (2010–) |
„A nehéz körülmények és az állandóvá váló pénztelenség miatt azonban kiábrándultam a magyar futballból, és két évet pihentem, pontosabban a vállalkozásaimmal foglalkoztam, de 2010-ben megkerestek Kisvárdáról – itt élek egyébként – hogy élesszük újjá a helyi futballt, felnőtt- és utánpótlás szinten egyaránt. Az alapoktól kellett kezdeni a munkát, de kihívást láttam a dologban, és mivel teljesen szabad kezet kaptam mindenben, kötélnek álltam.”
A csapat két év alatt kétszer nyerte meg az NB III-as bajnokságot, de csak második alkalommal – a Szeged 2011 elleni győztes osztályozó után – vállalta el a másodosztályú szereplést. A zömében a harmadik ligás keretre épülő együttes viszont ekkor még kudarcot vallott, egy esztendő után kiesett az NB II-ből, de a következő bajnoki évben visszajutott, és akkor merőben más utat választottak a klubnál; a szabályváltozások és az ösztönzők miatt a külföldi játékosoktól elköszöntek, helyükre fiatal magyar és rutinos labdarúgókat szerződtettek, a bennmaradásnál komolyabb szakmai célokat tűztek ki, de ekkor már nem Révész Attila irányította a csapatot, hanem Soós Imre.
| Nem csak lózung, hogy Kisvárdán fontosnak tartják az utánpótlás-nevelést. A klub a közelmúltban megállapodást kötött a kárpátaljai Munkácsi Akadémiával, emellett nyáron elindul a Kisvárdai Labdarúgó Akadémia is. „Hatalmas lehetőséget látok mindkettőben – mondta Révész. – Kisvárdán mindenki be lesz vonva a helyi sportéletbe, a mi edzőink fogják tartani a testnevelés órákat az iskolák diákjainak. Az akadémián az edzésszám évről-évre növekszik majd minden korosztályban, a szakvezetésnek a felnőtt csapatban később előnyben kell részesíteniük a helyi akadémistákat. A Munkácsi Akadémia pedig azért óriási „aranybánya”, mert az ottani gyerekekben óriási mentális erő és kitörési vágy van. A grundjelleg, a szívósság és a keménység már kicsi korban jellemzi őket, ez a szemlélet nincs meg a magyar gyerekekben. Egy 11 éves, nagyon tehetséges fiút sikerült elhoznunk az ukrán Dinamo Kijev elől, és ezzel hosszabb távú célunk, hogy a magyar válogatottnak is neveljünk.” |
„A klub filozófiájának kialakítása, a klub építése, az utánpótlás és az infrastruktúra fejlesztésével (új pályák, öltözők építése) kapcsolatos feladatok miatt úgy döntöttem, hogy a vezetőedzői feladatokat átadom. Bár újoncként jól szerepeltünk az NB II-ben és végül a 4. helyen végeztünk, több tényező miatt nem voltunk benne biztosak, hogy jól döntöttünk ezzel a cserével, így fél év után, tavaly télen szakmai igazgatóként ismét visszavettem az edzői feladatokat (bár Soós Imre is nyárig a klubnál maradt). Azonban azóta is úgy érzem, hogy a klub irányítása teljes ember kíván, ezért döntöttünk úgy, hogy nyártól a munkamániás, így profilunkba illő Kondás Elemér veszi át az együttest. A kívülállók számára úgy tűnik, hogy kapkodunk, de szó sincs erről, a középtávú koncepció alapján dolgozunk a továbbiakban is.”
És hogy mit takar ez a koncepció? Elsősorban szervezettséget, elhivatottságot, pénzügyi fegyelmet és rengeteg munkát.
„Menedzserszemlélettel, vállalkozói fejjel irányítom a Kisvárdát, ami azt jelenti, hogy a bevételekből jelentős részt visszaforgatunk, és fejlesztésekre költünk – világított rá a szakember. – Fontos, hogy mindig reális célokat állítunk magunk elé, mindig ésszerű döntéseket hozunk, és sosem költekezünk túl! Főtámogatónk, a Master Good nagyon sokat segít, de – a hiedelemmel ellentétben – nem szórjuk a pénzt, költségvetésünk nincs benne az első tízben az NB II-ben. Vallom, hogy az elhivatottság és a munka mellett a gazdasági ismeretek és a hosszú távú koncepció a legfontosabbak a futballban. Mondok egy példát: az orvosi háttér megfelelő megteremtésére költöttünk az elmúlt időszakban, így sokkal kevesebb sérültünk van az átlagosnál, és nem kell a szükségesnél több játékost foglalkoztatni.”

Hét fordulóval a bajnokság vége előtt 58 pontja van a Kisvárdának, és a második helyen áll az NB II-ben, két ponttal megelőzve a Békéscsabát, így reális esély van a feljutásra.
„Óriási dilemmát jelent számomra az esetleges NB I-es szereplés, két okból is – elmélkedett Révész Attila. – Mivel stadionunk jelenleg épül, és csak jövőre lesz kész, több mint száz kilométert kellene utaznunk a hazai mérkőzésekre. A Nyíregyháza stadionja jelenleg nem alkalmas NB I-es meccsek megrendezésére, így Debrecen, vagy Mezőkövesd jöhet szóba – de így mi maradna a »feelingből«? Az eddigi munkánkat tennénk kockára a várható folyamatos érdektelenséggel.”
„A másik indok pedig az, hogy a szakmai előrelépésünk jelenleg nagyobb, mint a klub építése, nem biztos, hogy a klub állapota alkalmas már most az első osztályra. Ennek ellenére természetesen nem mondom azt a játékosoknak, hogy ne nyerjenek, sőt, minden találkozón győzni akarunk, mégiscsak dicsőség lenne az első osztályban szerepelni. Azt azonban már most jelzem, hogy semmiféle sportszerűtlenségbe nem fogunk belemenni, nem fogjuk „leadni” a pontokat, a sors pedig majd eldönti, hogy mit akar velünk tenni.”
| Szabolcs megyében az eredmények alapján jelenleg a Kisvárda számít az első számú labdarúgócsapatnak, a sokkal jobb anyagi kondíciókkal rendelkező Nyíregyházát jelenleg 19 ponttal (és 11 helyezéssel) előzik meg. Adódik a kérdés, hogy milyen a viszony a két klub között, a jóval nagyobb hagyományokkal rendelkező Szparihoz hogyan viszonyul a korábbi „kistestvér”? „Megyei riválisunknál más utat választottak, ettől függetlenül nincs a kelleténél nagyobb rivalizálás a két klub között – mondta Révész. – Névrokonommal, Révész Bálint Szpari-tulajdonossal jó viszonyban vagyok, sokat beszélgetünk a futballról, de ezen kívül nincs több kapcsolatunk egymással.” |
Révész Attilának tehát egyelőre esze ágában sincs elhagyni az általa felépített klubot, de mi van akkor, ha mondjuk a Ferencváros, vagy éppen az Újpest fut be egy vonzó szakmai ajánlattal?
„Nem hiszem, hogy a klub építését most akár a Fradi, vagy akár az Újpest kedvéért félbehagynám. Tetszik, hogy bázist építhetek, stratégiákat gyárthatok, jelenleg még edzéseket is vezethetek, ráadásul mindezek mellett egyelőre a vállalkozásom is lefoglal. Rendszerben gondolkodom, és azért tudom más fejjel csinálni a többségnél az egészet, mert nekem nem kell senkivel megalkudnom és kompromisszumokat kötnöm.”
„Igaz, ha a cégemmel már nem kell ennyit foglalkoznom a jövőben, akkor nincs kizárva a váltás, hiszen minden edzőben megvan a vágy arra, hogy a lehető legfeljebb lépjen. Az (ön)képzést addig is fontosnak tartom, bennem belülről jön a továbbképzés igénye, magamtól járok külföldi tanulmányutakra, legutóbb Angliában voltam. De van még munka Kisvárdán bőven, nem fejeztem be az itteni „küldetést.”
| Siófok (otthon), Nyíregyháza (idegenben), Dorog (o), Szeged 2011 (i), Cegléd (o), Balmazújváros (i) |
| 1. Puskás Akadémia FC | 31 | 18 | 9 | 4 | 57–33 | +24 | 63 |
| 2. Kisvárda | 31 | 17 | 7 | 7 | 46–24 | +22 | 58 |
| 3. Békéscsaba Előre | 31 | 17 | 5 | 9 | 46–28 | +18 | 56 |
| 4. Balmazújváros | 31 | 17 | 5 | 9 | 37–29 | +8 | 56 |
| 5. Soroksár SC | 31 | 15 | 9 | 7 | 51–29 | +22 | 54 |
| 6. Vác FC | 31 | 13 | 9 | 9 | 38–33 | +5 | 48 |
| 7. Szeged 2011 | 31 | 12 | 11 | 8 | 36–19 | +17 | 47 |
| 8. Szolnoki MÁV FC | 31 | 13 | 7 | 11 | 40–38 | +2 | 46 |
| 9. Dorogi FC | 31 | 12 | 8 | 11 | 33–29 | +4 | 44 |
| 10. Mosonmagyaróvári TE | 31 | 12 | 7 | 12 | 40–34 | +6 | 43 |
| 11. BFC Siófok | 31 | 12 | 6 | 13 | 35–38 | –3 | 42 |
| 12. ZTE FC | 31 | 10 | 11 | 10 | 46–44 | +2 | 41 |
| 13. Nyíregyháza Spartacus FC | 31 | 11 | 6 | 14 | 33–37 | –4 | 39 |
| 14. Soproni VSE | 31 | 8 | 14 | 9 | 29–32 | –3 | 38 |
| 15. Budaörs | 31 | 10 | 6 | 15 | 33–47 | –14 | 36 |
| 16. Ceglédi VSE | 31 | 9 | 6 | 16 | 37–46 | –9 | 33 |
| 17. Kozármisleny FC | 31 | 9 | 6 | 16 | 26–43 | –17 | 33 |
| 18. FC Csákvár | 31 | 6 | 13 | 12 | 33–47 | –14 | 31 |
| 19. Cigánd SE | 31 | 6 | 9 | 16 | 18–50 | –32 | 24 |
| 20. SZEOL SC | 31 | 4 | 4 | 23 | 16–50 | –34 | 16 |
| Cigánd SE: 3 pont levonva |








