ZTE: a DAC és a Sturm Graz érkezik a stadionavatóra

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.17. 09:39
A szlovák élvonalban szereplő DAC mellett az osztrák Sturm Graz is ellátogat a labdarúgó NB II-ben szereplő Zalaegerszeg stadionavatójára.

A ZTE Arénának a hivatalos avatóünnepsége 2017. március 25-én, szombaton lesz.

A rendezvény keretében villámtornát is rendeznek, amelyen a Sturm Graz és a DAC lesz a vendégszereplő, és a Zalaegerszeggel kiegészülve a három csapat 45 perces mérkőzéseket játszik egymással.

„Örömteli dolog, hogy a zalaegerszegi stadionavatóra meghívtak bennünket. Nem mindennapi felkérést kapott a DAC, ami jól mutatja a klub fontosságát az anyaországban. Szívesen teszünk eleget ennek ameghívásnak, hiszen ezzel is tovább tudjuk mélyíteni az anyaországból érkező drukkerek szimpátiáját. Már hosszú ideje nem történt ilyen, hogy aDAC-ot meghívják egy stadionavatóra, egy olyan gálamérkőzésre, amely az örömről, az építkezésről szól. Mindenképp olyan kerettel utazunk majd Zalaegerszegre, amely méltón tudja képviselni aDAC-ot ezen avillámtornán” – idézi a DAC honlapja László Csabát, a dunaszerdahelyi együttes vezetőedzőjét.

Legfrissebb hírek

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 16:47

U20-as vb-bronzérmes támadó pótolhatja a Csákvárról távozott gólkirályt – NB II-es felvezetés, 7. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 15:17

Rosszul címzett e-mail is közrejátszott a DAC Kl-kizárásában

Európa-konferencialiga
2025.07.17. 12:25

Békéscsabára igazolt a Honvéddal bajnok és kupagyőztes középpályás

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 10:13

Tizennégy játékos és egy stábtag távozását jelentette be az NB II-es csapat

Labdarúgó NB II
2025.07.17. 08:49

A mezőny egyik legrégebbi és legstabilabb tagjaként várja a rajtot a Soroksár – NB II-es felvezetés, 6. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.16. 18:58

Kieső csapatok húzóembereivel próbálja stabilizálni védelmét a Budafok – NB II-es felvezetés, 5. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.15. 14:35

A Sportdöntőbíróság elutasította a DAC fellebbezését

Európa-konferencialiga
2025.07.14. 19:29
Ezek is érdekelhetik