NB II: Véber mentális tréningje a nyíregyházi „vakoknak”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.21. 16:13
A labdarúgó NB II-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus vezetőedzője, Véber György a múlt heti, Dorog elleni 1–0-ra elveszített találkozó után zaklatottan nyilatkozott. A szakember megint a hétvégi bajnokiról beszélt, a szon.hu-nak elárulta, hogyan próbálta feltüzelni játékosait a mérkőzés előtt.

„A múlt heti Sportpluszban nyilatkozott Mátyus János, hogy ez a keret alkalmatlan azokra a feladatokra, amiket anno ők is kitűztek – mondta a Mátyust októberben váltó Véber György. – Ezt a nyilatkozatot idéztem az öltözőben, hogy a játékosokat felpiszkáljam, harci tüzet szítsak. Jani szempontjából ebben nem éreztem semmi bántót, ő nyilatkozta, vállalta, én felhasználtam mentális felkészítésre. Az öltözőben azt is elmondtam, hogy a vasárnapi ellenfél szakmai igazgatója más ügyben felhívott, majd azt mondta, »nem irigyellek Gyuri, hogy ennyi vakkal kell dolgoznod«. Ezt is említettem, hogy megpiszkáljam az önérzetüket.”Véber György. – Ezt a nyilatkozatot idéztem az öltözőben, hogy a játékosokat felpiszkáljam, harci tüzet szítsak. Jani szempontjából ebben nem éreztem semmi bántót, ő nyilatkozta, vállalta, én felhasználtam mentális felkészítésre. Az öltözőben azt is elmondtam, hogy a vasárnapi ellenfél szakmai igazgatója más ügyben felhívott, majd azt mondta, »nem irigyellek Gyuri, hogy ennyi vakkal kell dolgoznod«. Ezt is említettem, hogy megpiszkáljam az önérzetüket.”

Legfrissebb hírek

„Újra itt vagyok!” – Banó-Szabó Bence a súlyos sérülései után

Labdarúgó NB II
6 órája

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

A Honvéd Ajkán, a Vasas Karcagon kapott ki, a Csákvár állt a tabella élére – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 21:00

Parázs találkozón pontosztozkodás Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

A vártnál sokkal simábban nyert a Szeged Tiszakécskén

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Már nem nyeretlen a Békéscsaba

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50

Ismét nyert, és első helyre ugrott a Csákvár

Labdarúgó NB II
2025.08.17. 20:50
Ezek is érdekelhetik