NB II: hárman dőltek ki a sorból a Balmaznál, a házi gólkirály is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.08. 10:13
A vasárnapi, Csákvár elleni mérkőzésen a házi gólkirály Fekete Ádámra, illetve az egyaránt középpályás Zsiga Ervinre és Kapacina Kevinre sem számíthat Feczkó Tamás, a labdarúgó NB II-ben szereplő Balmazújváros vezetőedzője – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A 29 éves Fekete Ádám és a 21 esztendős Kapacina Kevin sérülés miatt hagyta ki az előző, Cigánd elleni bajnokit. A hét találattal házi gólkirály támadó és a középpályás is lábadozik még, így a soron következő vasárnapi, Csákvár elleni idegenbeli meccsen egyikükre sem számíthat Feczkó Tamás vezetőedző.

Sőt, rajtuk kívül a 25 éves középpályással, Zsiga Ervinnel sem számolhat a tréner, aki a közelmúltban súlyos sérülést szenvedett.

„Az első diagnózis szerint a játékosnak bokaszalag-szakadása van és az orvosi konzíliumot követően derül ki, hogy pontosan mennyit kell kihagynia, de az biztos, hogy mindenképpen hosszú rehabilitáció vár rá” – mondta az NSO-nak ifj. Murák László, a Balmazújváros technikai vezetője.

A Balmazújváros 43 ponttal az NB II 3. helyén áll, azonban van egy elhalasztott mérkőzése is a Békéscsaba ellen.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
14 órája

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
14 órája

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
14 órája

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
14 órája

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
14 órája

Fordított a Szeged, hiába vezetett a BVSC

Labdarúgó NB II
14 órája

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
18 órája

Ifjú titán szerezte a győztes gólt, az élre ugrott a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 19:53
Ezek is érdekelhetik