Tatabánya: Azért hülyének ne nézzenek – Várhidi Péter

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.22. 09:28
A Nemzeti Sport a szerdai számában részletesen foglalkozik a csődközeli helyzetbe került, a Gyirmót II elleni, múlt vasárnapra kiírt NB III-as bajnokin pályára sem lépő Tatabánya labdarúgócsapatával. Megszólalt a klub tavaly távozó szakmai igazgatója, Várhidi Péter is.

„Nagyon sajnálom, ami Tatabányán történik. Amikor odakerültem, hétből hét meccset megnyertünk, úgy mentünk el a nyári szünetre, hogy a következő szezonra masszív középcsapatot hozunk össze. Noha a cég korábbról tartozásokat halmozott fel, azt az ígéretet kaptuk, hogy az MLSZ-től érkező harminc- és a várostól befolyó húszmillió forintból gazdálkodhatunk, a tartozást a tulajdonosok rendezik” – elevenítette fel a történteket a korábbi szakmai igazgató, Várhidi Péter.

„A keretet összeállítottuk, a szövetség és az önkormányzat által ígért támogatás megérkezett, csak éppen nem jutott el hozzánk, mert mind elment a korábbi időszak adósságaira; abban a pillanatban világossá vált, hogy nincs értelme a munkának – folytatta a korábbi szövetségi kapitány. – Ezen a szinten jó csapat épült, de amikor a fizetésed sem kapod meg, sőt, az üzemanyagköltséget sem adják oda, csupán ígérik, fel kell állni. Azért hülyének ne nézzenek! A munkaügyi pert első fokon megnyertem, de tudom, ha a cég megszűnik, a pénzt aligha kapom meg. Pedig mindannyian dolgoztunk volna! Ám úgy nincs értelme, ha mindennap becsapva érzed magad. Sajnálom a klubot, a szurkolókat, a játékosokat.”

A TATABÁNYÁVAL FOGLALKOZÓ EGÉSZ OLDALAS RIPORTOT ELOLVASHATJA A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBAN!

 

Legfrissebb hírek

Kilenc pont a hátrány, menesztették a patinás klub edzőjét – hivatalos

Labdarúgó NB II
1 órája

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
16 órája

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34

NB III: az ollózós gól sem segített, hatot kapott Győrben az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 23:02

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39

NB III: Szolnoki Roland féléves kihagyás után visszatért a Puskás Akadémiába

Labdarúgó NB II
2025.08.06. 21:08
Ezek is érdekelhetik