NB III: „Mindent annak rendelünk alá, hogy feljussunk”

Vágólapra másolva!
2017.02.07. 14:36
Az ETO FC Győr a második helyen telel a listavezető Érd mögött a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában. A zöld-fehérek jelenlegi hátránya három pont az Érdi VSE-vel szemben, de ez akár hat pontra is nőhet, attól függően, hogy a Tatabánya visszalép-e a bajnokságtól. Soós Imre sportigazgató szerint mindenesetre a klubnál mindent annak rendelnek alá, hogy a csapat nyáron feljusson a másodosztályba.

„A klubnál mindent annak rendelünk alá, hogy a csapat nyáron megszerezze az NB III-as bajnoki címet, és feljusson a másodosztályba – mondta Soós Imre a kisalfold.hu-n. – Ezzel szeretnénk örömet szerezni a szurkolóinknak is, akik kitartanak mellettünk."

A sportigazgató hozzátette, nagy változások nem történtek a télen a keretben, hárman érkeztek, és eddig ketten távoztak.

„Az őszi idény hajrájára nagyjából kialakult a csapatunk, amellyel szeretnénk elérni a célunkat. Nagy változásokat éppen ezért nem terveztünk végrehajtani télen a játékoskeretben. Véleményem szerint így is sikerült tovább erősíteni: leigazoltuk Csizmadia Zoltán középpályást a vetélytárs Érdtől, korábbi futballistánk, Medgyes Sinan visszatért Szlovákiából, és szerződtettük a bal oldali támadót, Szimcsó Viktort: a kárpátaljai fiatal legutóbb a Dinamo Kijev profi játékosa volt. Rajtuk kívül is bővült a keretünk, hiszen a teljes őszi idényt sérülés miatt kihagyó Tajthy Tamás és Graszl Károly is már a vezetőedző, Bekő Balázs rendelkezésére áll."

Távozó eddig kettő van a győrieknél, az Andráshidára igazoló Simonfalvi Gábor és a Csornára kölcsönadott Szabó Bence. Elképzelhető, hogy Horváth Dávid kapus a Kozármislenyben folytatja pályafutását. A több játéklehetőség érdekében az is lehet, hogy néhány fiatalt még kölcsönadnak a tavaszi idényre.

„Igyekszünk előre gondolkodni az úgynevezett fiatalszabályt illetően is – folytatta a sportigazgató. – Ezt figyelembe véve alakítjuk a keretünket. Ebben főszerep juthat Kiliti Róbertnek és Zeke Máriónak, illetve a két kapusnak, Pálfi Donátnak és Gyurákovics Eriknek. Az utánpótlás-nevelés még színvonalasabbá tételéhez szerződtettük Tuboly Frigyest akadémiai igazgatónak. A jelentős tapasztalattal rendelkező szakembertől azt várjuk, hogy utánpótlásfronton tovább erősödjön az ETO."

A győriek számára a jövő hét végén folytatódik a bajnokság. Addigra kiderül, hogy a Tatabánya visszalép-e a tavaszi szezontól, és ezáltal az is, hogy a rajtnál a jelenlegi három- vagy hatpontos hátrányból követi-e az ETO az Érdet a táblázaton. Győrött az első helyzetben reménykednek.

Legfrissebb hírek

Duplázott az NB II-es gólkirály a Puskás II-ben, hatot vágott a Kisvárda és a Vasas tartalékcsapata

Labdarúgó NB II
10 órája

„Csakis az ETO Stadionban!” – üzentek a győriek a Kl-selejtezős rájátszásról

Európa-konferencialiga
2025.08.15. 14:34

Sikerült a bravúr, az ETO megfordította otthon a párharcot, és kiejtette az AIK-t!

Európa-konferencialiga
2025.08.14. 21:00

Az MTK és a Pénzügyőr lezárta a bedobásból született gól miatt kialakult vitát

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 18:20

Dorogon Tischler Patrik repíti előre a csapatot

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:04

„Azt mondta, kitesz engem a temetőbe” – Simon Attila szerint sportszerűtlen volt a bedobásból szerzett gól

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 11:34

NB III: az ollózós gól sem segített, hatot kapott Győrben az Újpest

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 23:02

NB III: hihetetlen gól bedobásból, pedig sportszerűségnek indult – videó

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 14:39
Ezek is érdekelhetik