NB II: a Viditől érkezik az új szakmai stáb Siófokra – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.10. 14:42
Igaznak bizonyultak a Nemzeti Sport Online értesülései, a Videoton és a Siófok megállapodásának értelmében péntektől Goran Kopunovics helyett az eddig a Videoton II-t irányító Disztl László lesz a labdarúgó NB II-ben szereplő Siófok új vezetőedzője. A hírt a fehérvári klub honlapja ma megerősítette.

A fehérváriak legendás védőjének, Disztl Lászlónak a munkáját két másik korábbi kedvenc, testvére, Disztl Péter, valamint ifj. Horváth Gábor segíti majd, így lesz teljes a szakmai stáb.

„A Siófokkal való jó szakmai kapcsolat nem új keletű, hiszen tavaly tavasszal több játékosunk is szerepelt náluk kölcsönben. Tervezzük, hogy ezt a kapcsolatot a jövőben még szorosabbra fűzzük, ennek az egyik első lépése, hogy az új szakmai stáb felállításához tőlünk kértek segítséget, mi pedig a három remek szakember »átigazolásával« próbálunk ennek eleget tenni” – mondta a fehérvári klub honlapján Kovács Zoltán, a Videoton sportigazgatója.

„Kollégáimmal úgy gondoltuk, hogy ez a váltás jó lehetőség számunkra, bízom benne, hogy hasznos tagjai leszünk a Vidi és a Siófok kapcsolatának. Ismerjük az együttes játékosait, vezetőit, hiszen utánpótlásszinten is már régóta remek a két klub viszonya, mi pedig az utánpótlásban tevékenykedtünk az elmúlt időszakban” – mondta Disztl László.

Disztl László játékosként 1984 és 1993 között 28 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban, tagja volt az 1986-os világbajnokságon szereplő csapatnak, emellett kétszeres magyar bajnok, kétszeres belga bajnok, Belga Kupa-győztes, négyszeres belga Szuperkupa-győztes és UEFA-kupa-döntőben is szerepelt.

Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
11 órája

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55

Gól nélkül maradt a Videoton, továbbra is nyeretlen a bajnokságban

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 19:30

Pontot mentett a Videoton Ajkán, hárommal nyert a Honvéd, még a Csákvár is hibátlan – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 21:00

Egy-egy gól, egy-egy pont: jó tempójú meccsen ikszelt a Videoton Ajkán

Labdarúgó NB II
2025.08.03. 20:53
Ezek is érdekelhetik