NB II: a Viditől csatár megy Csákvárra, volt NB I-es távozó

Vágólapra másolva!
2017.02.13. 10:10
Egy játékos távozik az NB II-ben szereplő Csákvár labdarúgócsapatától, míg egy érkezik Vincze István együtteséhez – az érkező a vezetőedző fia, Vincze Viktor.

Közös megegyezéssel szerződést bontott az Aqvital FC Csákvár és Kocsis Gábor. A középpályás, aki korábban az NB I-ben is futballozott, többek között játszott a Vasasban és a Dunaújvárosban is, a Bács-Kiskun megyei első osztályban listavezető Tiszakécskében folytatja pályafutását – tudta meg a Nemzeti Sport Online.Kocsis Gábor. A középpályás, aki korábban az NB I-ben is futballozott, többek között játszott a Vasasban és a Dunaújvárosban is, a Bács-Kiskun megyei első osztályban listavezető Tiszakécskében folytatja pályafutását – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

Információink szerint érkezik ugyanakkor Csákvárra a 22 éves Vincze Viktor, miután a csatár szerződést bontott a Videotonnal, melynek az NB III-as csapatában szerepelt az őszi szezonban. Vincze Viktor a csákvári vezetőedző, Vincze István fia.

A Videotontól szerződik Csákvárra Sejben Viktor is, de ő kölcsönbe érkezik, miután Fehérváron szerződést hosszabbít.

 

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Fényes Szabolcs
(Puskás Akadémia), Molnár Csaba (Puskás Akadémia), Vincze Viktor (Videoton FC)
Kölcsönbe érkezők: Lipcsei Ádám (Puskás Akadémia)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Gottfried Dániel (ZTE FC), Sejben Viktor (Videoton)
Távozók: Horváth Roland (Budaörs), Kocsis Gábor (Tiszakécske, szabadon igazolhatóként), Paudits Patrik (ZTE FC),Póti Krisztián(Soproni VSE)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Damásdi Alex (Puskás Akadémia II), Erdei András (Puskás Akadémia II), Péter Bence (Puskás Akadémia II)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A Csákvár sem bírt a Karcaggal, hibátlan maradt otthon az újonc

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 14:52

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06

Bemutatkozott az ősi riválisnál a Juventust is megjárt kapus

Labdarúgó NB II
2025.10.07. 12:50

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05

Szoboszlai szeme láttára rabolt pontot a Békéscsaba Csákvárról

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 18:51
Ezek is érdekelhetik