NB II: távozott Szolnokról a korábbi Fulham-kapus

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.05. 13:08
Elkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II tavaszi szezonjára a Szolnoki MÁV. Az együttestől már biztosan távozott az egykoron az angol Fulhamet is megjáró kapus, Somogyi Csaba – számolt be róla a klub honlapja.

Somogyi Csabával közös megegyezéssel bontott szerződést a klub. A kapus 2016 februárjában érkezett a Tisza-partiakhoz, de ebben a bajnokságban csak két meccsen kapott lehetőséget. Somogyi Csabával közös megegyezéssel bontott szerződést a klub. A kapus 2016 februárjában érkezett a Tisza-partiakhoz, de ebben a bajnokságban csak két meccsen kapott lehetőséget.

A 31 éves Somogyi korábban védett a Győri ETO-ban és Gyirmóton is, míg 2011 júliusában a REAC-tól a Fulhamhez szerződött, de az angoloknál tétmeccsen csak a tartalékcsapatban lépett pályára, az első keretnél csupán a kispadig jutott.

A szolnokiakkal kapcsolatos további hír, hogy a felnőtt kerettel kezdte meg a munkát a klub saját nevelésű, 19 éves játékosa, az ősszel már bajnoki mérkőzésen pályára is lépő támadó Kovács Tamás. A csapattal edzett az ősszel műtött Kovács Olivér, valamint a vírusos betegségéből felépülő Kánya Norbert is. Új játékos egyelőre nincs, a kiszemeltekkel folynak a tárgyalások.

Az első előkészületi mérkőzését január 14-én, szombaton játssza a gárda, akkor az NB III Nyugati csoportjának éllovasát, az Érdi VSE-t fogadja.

Legfrissebb hírek

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13

Kapust igazolt sérült játékosa helyére a Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
2025.02.19. 19:00

NB III: rutinos gólvágót igazolt a Balatonfüred

Labdarúgó NB II
2025.02.19. 08:08

Honvéd: kedden csatlakozhat a csapathoz az új csatár – megegyeztek

Labdarúgó NB II
2025.02.17. 15:27

Olalekan Ibrahim és Simeon Petrov is befutott – így zárt a hazai átigazolási piac

Labdarúgó NB I
2025.02.17. 10:48
Ezek is érdekelhetik