NB II: tavaly nem adtak be NB I-es licenckérelmet, idén fognak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.03. 12:47
A labdarúgó NB II-ben 3. helyen álló Balmazújváros elnöke, Tiba István a klub honlapján elmondta, hogy a klub az első osztályra adja be a licenckérelmet tavasszal.

„Az NB I-re adjuk be a licenckérelmet, ezt meg is ígértem a csapatnak – mondta a klub honlapján Tiba István, a klub elnöke. – Tavaly még nem volt ehhez adva minden feltétel, de ebben is sikerült előrelépnünk. A csapat teljesítménye feljogosít bennünket arra, hogy itt is javuljanak a kilátásaink. Biztosítanunk kell néhány olyan személyi feltételt (például nyelveket beszélő munkatársakat), amellyel jelenleg még nem rendelkezünk, ám ez megoldható. A legnagyobb különbség, hogy az NB I-ben már beléptető rendszert kell működtetni. Egyébként csapatunk megjelenésben, viselkedésben és a pályán is sokat tett azért, hogy egy nagyobb, tehetősebb vállalkozás szeme megakadjon rajtunk. A létesítményhelyzet kiváló, s nem ennek a megteremtéséhez várunk támogatót, hanem olyasvalakinek az érkezését szeretnénk, aki a futballban, a sporteredményekben akar sikereket elérni."Tiba István, a klub elnöke. – Tavaly még nem volt ehhez adva minden feltétel, de ebben is sikerült előrelépnünk. A csapat teljesítménye feljogosít bennünket arra, hogy itt is javuljanak a kilátásaink. Biztosítanunk kell néhány olyan személyi feltételt (például nyelveket beszélő munkatársakat), amellyel jelenleg még nem rendelkezünk, ám ez megoldható. A legnagyobb különbség, hogy az NB I-ben már beléptető rendszert kell működtetni. Egyébként csapatunk megjelenésben, viselkedésben és a pályán is sokat tett azért, hogy egy nagyobb, tehetősebb vállalkozás szeme megakadjon rajtunk. A létesítményhelyzet kiváló, s nem ennek a megteremtéséhez várunk támogatót, hanem olyasvalakinek az érkezését szeretnénk, aki a futballban, a sporteredményekben akar sikereket elérni."

A Balmazújváros elnöke korábban arról beszélt, hogy három játékos távozik a keretből.

Legfrissebb hírek

NB I-es rutinnal felvértezett támadót igazolt a Mezőkövesd

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:47

U20-as vb-bronzérmes támadó pótolhatja a Csákvárról távozott gólkirályt – NB II-es felvezetés, 7. rész

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:17

Békéscsabára igazolt a Honvéddal bajnok és kupagyőztes középpályás

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:13

Tizennégy játékos és egy stábtag távozását jelentette be az NB II-es csapat

Labdarúgó NB II
Tegnap, 8:49

A mezőny egyik legrégebbi és legstabilabb tagjaként várja a rajtot a Soroksár – NB II-es felvezetés, 6. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.16. 18:58

Kieső csapatok húzóembereivel próbálja stabilizálni védelmét a Budafok – NB II-es felvezetés, 5. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.15. 14:35

Ajkán gólkirály is segít, hogy ne az utolsó fordulón múljon a bennmaradás – NB II-es felvezetés, 4. rész

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 18:20

Hét játékosát is kitette az első csapat keretéből a Vasas – NS-infó

Labdarúgó NB II
2025.07.14. 17:45
Ezek is érdekelhetik