NB II: Dorogra szerződik a korábbi NB I-es gólkirály

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.01.10. 12:14
Nem szeretett volna újra messzire költözni Budapesttől, így a korábbi NB I-es gólkirály, Simon Attila választása a Dorogra esett. A csatár már nem kíván a gyirmóti múlttal törődni.

Nyíregyháza? Dorog? Benne volt a pakliban, hogy Simon Attila, a Gyirmót FC Győrtől távozó csatár nem az NB II tizenötödik helyén álló Doroghoz, hanem a tizedik Szparihoz szerződik.

„Való igaz, tárgyaltam a nyíregyháziakkal, szerettem is volna egy újabb, feljutással kecsegtető kalandba belevágni, de nem sikerült megegyeznünk – mondta a Nemzeti Sportnak a 33 éves Simon Attila, aki eddigi pályafutása során 207 NB I-es bajnokin 71 gólig jutott, a Paks színeiben a 2013–2014-es szezonban 18 találattal NB I-es gólkirályi címet szerzett. – A Doroghoz másfél évre írok alá, már együtt készülök a csapattal, az első benyomásom szerint nagyon jó helyre, közösségbe kerültem. A célunk nem lehet más, mint hogy magabiztosan maradjunk bent az NB II-ben, biztos vagyok benne, hogy sikerül. Fontos szempont volt, hogy maradjunk Budapesten vagy környékén, hiszen a családomat, amely tíz éve rendre követ mindenhová, még Ausztriába is, nem szerettem volna kitenni egy újabb költözésnek. Hazatértünk, és remélem, a nyugalom a játékomon is meglátszik majd, szeretnék sok góllal hozzájárulni a Dorog szerepléséhez."

Simon Attila a gyirmóti sikerekhez is sokat tett hozzá, hiszen a 2015–2016-os szezonban 27 NB II-es bajnokin tizenkét gólig jutott, segítségével a Gyirmót FC Győr feljutott tavaly nyáron – azóta azonban nagyot fordult a világ a csatárral.

„Az NB II-es szezon valóban remekül sikerült, az élvonalbeli már kevésbé. Történt ugye egy edzőváltás az osztályváltás után, Bene Ferenc helyére Urbányi István érkezett, de hogy miért csak hat bajnokin játszottam az idényben, arról már nem szeretnék beszélni... Lezártam a múltat, csak a Dorog számít."

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A DOROGNÁL
Érkezők:
Simon Attila (szabadon igazolható, legutóbb Gyirmót) Kölcsönbe érkezők: Demjén Patrik (MTK)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók: Fürjes Ádám
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

 

Legfrissebb hírek

A Lokomotiv Moszkva nem vásárolja meg Szevikjant az FTC-től – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.03.23. 10:32

Újpesten készült, Fehérváron lehet főnyeremény; Keita aranyat érhet a Fradinak

Labdarúgó NB I
2025.03.14. 15:37

Közös megegyezéssel távozik a Dorog vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.03.12. 09:24

Varga Kevin nem fordul a FIFA-hoz, de szabadon igazolható lett

Légiósok
2025.02.28. 14:20

NB II: bejelentett egy újabb érkezőt a Soroksár

Labdarúgó NB II
2025.02.27. 22:14

Jól küzdött a Dorog, de Beridze fejese elég volt az Újpestnek a továbbjutáshoz

Labdarúgó NB I
2025.02.26. 21:48

Így került Brazíliába az U-válogatott csatár – bejelentették a szerződtetését

Légiósok
2025.02.25. 16:04

Az ETO kölcsönadta támadóját a Komáromnak

Labdarúgó NB I
2025.02.20. 12:13
Ezek is érdekelhetik