NB II: Grumics máshol vezessen le, ne itt – Révész Attila

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.06. 21:55
Fiatalítani akar csatárposzton a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárda, így biztossá vált, hogy a Balmazújváros ellen kiállított és a szezonban egyébként is gyenge teljesítményt nyújtó Grumics Miroszlavra a jövőben már nem számít a szakmai stáb, Horváth Zoltán szerződtetése viszont biztossá vált. Grumicson kívül Kardos Norbert és Lengyel Béla sem a várdaiaknál folytatja.

A Balmazújváros elleni mérkőzést centerposzton kezdő Grumics Miroszlav korán besárgult, majd amikor már érett a cseréje, és Rajczi Péter az első félidő végén elment melegíteni, akkor könyöklésért a kiállítás sorsára jutott.

„Grumics helyére jött volna Rajczi, de a csatár fegyelmezetlensége miatt változott a forgatókönyv – mondta Révész Attila szakmai igazgató a szon.hu-n. – Ez volt az első kiállításunk a bajnokságban, a mi játékosainkra nem jellemzőek az ilyen megmozdulások. Nem titok, Grumicsnak már elő volt készítve a szerződésbontása, ez a folyamat felgyorsulhat a napokban. A csatár szezonja siralmasra sikeredett, a jelek szerint ő már csak levezetni jött hozzánk. Vezessen le máshol, ne itt!"

Révész Attila a Nemzeti Sport Online-nak azt is elmondta, hogy csatárposzton mindenképpen fiatalítani akarnak és a korábban az NB I-ben Egerben, Debrecenben, legutóbb pedig Ausztriában futballozó, vesztegetési ügyben érintett, de eltiltását letöltő Horváth Zoltán szerződtetése biztossá vált. A szakmai igazgató hozzátette, hogy nemcsak Grumicstól köszönnek el, hanem az egyetlen meccsen sem játszó Kardos Norbertre és Lengyel Bélára sem számítanak a jövőben, az ő szerződésük felbontásáról a napokban indulnak meg az egyeztetések.

A Kisvárda Horváth Zoltán mellett további támadókat igazolna, képben van ukrajnai magyar, erdélyi magyar és szlovákiai magyar csatár is, de az ő kilétükről Révész egyelőre többet nem árult el.

Legfrissebb hírek

Nem tudott nyerni a Vasas, a Kazincbarcika jutott fel az élvonalba; a Gyirmót kiesett az NB II-ből!

Labdarúgó NB II
8 órája

Csak döntetlent játszott Kisvárdán, de feljutott és történelmet írt a Kazincbarcika!

Labdarúgó NB II
8 órája

„Elvártuk volna a játékosunktól, hogy személyesen közölje velünk a döntését” – közleményt adott ki a Kisvárda

Labdarúgó NB II
2025.05.23. 18:11

MTK: két országból is bejelentkeztek Molnár Rajmundért – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.05.23. 12:54

Az FTC is versenybe száll a Craiova grúz válogatott középpályásáért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2025.05.22. 16:32

A Békéscsaba kivásárolhatja szerződéséből a kisvárdai csatárt

Labdarúgó NB II
2025.05.21. 08:51

Révész Attila a Kisvárdánál betöltött kettős feladatköréről: mentálisan nagyon el szoktam fáradni

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 17:57

Révész Attila a Kisvárda jelenlegi játékoskeretéről: nagyon sokan nem fognak maradni

Labdarúgó NB II
2025.05.19. 08:11
Ezek is érdekelhetik