NB II: máris erősíti keretét a Várda, volt NB I-es csatár jön

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.13. 06:33
Bár még tart az őszi idény, már a tavaszi szezonra is gondolnak a labdarúgó NB II-ben jelenleg feljutó helyen álló Kisvárdánál, hiszen a vezetőség már most megegyezett a támadó Horváth Zoltánnal, illetve esély van a szélső Hegedűs Róbert leigazolására is.

A korábban az NB I-ben Egerben és Debrecenben futballozó, majd a a vesztegetési ügyben érintett, eltiltását letöltő Horváth Zoltánnal már meg is állapodtak a vezetők – írja a szon.hu. Az utóbbi időben Ausztriában (SV Oberwart, Kitzbühel, Union Perg, Lasse SC) szereplő csatár a télen válik igazolhatóvá.

A jelenleg Ungváron futballozó szélső, Hegedűs Róbert szerződtetése a Nemzeti Sport Online információi szerint attól függ, hogy megkapja-e a magyar állampolgárságot, hiszen a szabolcsiak – a többi NB II-es csapattal egyetemben – nem igazolnak külföldi labdarúgót, mivel akkor elesnének a központi támogatástól.

A két labdarúgó egyébként a Budapest Honvéd otthonában lejátszott, 2–0-ra elveszített pénteki felkészülési mérkőzésen pályára is lépett.

A Kisvárda 16 forduló után 29 ponttal a második, feljutást érő helyen áll az NB II-ben.

Legfrissebb hírek

Hornyák Zsolt: Hiányzott már a győzelem; Kuttor Attila: Nem érdemeltünk vereséget – mestermérlegek

Labdarúgó NB I
3 órája

A végig tudatosabb Kisvárda szerencsés góllal győzte le a Kazincbarcikát

Labdarúgó NB I
20 órája

Az újoncok történelmi csatáján akár főszerep is várhat Ubochiomára

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:39

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

NB II: az MTK játékosa Kozármislenyben is pályára léphet

Labdarúgó NB II
2025.10.17. 07:42

Megoperálták a Kisvárda középpályását

Labdarúgó NB I
2025.10.15. 11:10

Hosszabb kihagyás után Pécsen bizonyíthat a Szentlőrincet nyáron elhagyó csatár

Labdarúgó NB II
2025.10.14. 08:58

A Ferencváros alapemberét szemelte ki az Al-Ahli

Labdarúgó NB I
2025.10.13. 09:06
Ezek is érdekelhetik