Gyász: elhunyt a dunaújvárosi futball meghatározó alakja

Vágólapra másolva!
2016.11.10. 19:40
Életének 74. évében elhunyt Czigler Ernő, a dunaújvárosi labdarúgás meghatározó alakja – adta hírül honlapján a Dunaújváros PASE.

Czigler Ernő Abonyban kezdte a labdarúgást, majd előbb a Székesfehérvári VT Vasashoz, utána pedig a Dunaújvárosi Kohászhoz igazolt – olvasható a dpase.hu-n. Robbanékony, gyors, gólerős csatár volt.

A Kohászban összesen 53 mérkőzésen lépett pályára, ezeken 11 gólt szerzett. 1967-ben fejezte be játékos-pályafutását, de a kispadról továbbra is irányította a dunaújvárosi labdarúgást.

Utánpótlásedzőként, pályaedzőként is nagy szerepet vállalt a város futballjának életében.

Temetése november 19-én, szombaton 10 órakor lesz a dunaújvárosi temetőben.

Legfrissebb hírek

Női vízilabda BL és Ek: a Dunaújváros otthon játssza a selejtezőit

Vízilabda
16 órája

Munkahelyi balesetben elhunyt Kádár Zoltán volt válogatott kézilabdázó

Kézilabda
2025.07.25. 13:20

Elhunyt Hulk Hogan, a pankrátorból lett színész

Egyéb egyéni
2025.07.24. 19:58

Gyász: elhunyt a csehek legendás jégkorongozója

Jégkorong
2025.07.24. 18:43

Gyász: elhunyt a Liverpool kétszeres BEK-győztes labdarúgója

Angol labdarúgás
2025.07.22. 15:35

Egy meg nem kapott üzenet, avagy búcsú Kőrösi Lászlótól

Minden más foci
2025.07.18. 14:48

Lezuhant és meghalt Felix Baumgartner, a rekorder extrémsportoló

Egyéb egyéni
2025.07.17. 20:27

Gyász: elhunyt a női kézilabda-válogatott egykori kapitánya, Szabó István

Kézilabda
2025.07.17. 16:57
Ezek is érdekelhetik