NB III: lendületben az ETO; váltás a Keleti csoport élén

Vágólapra másolva!
2016.10.29. 18:49
Sorozatban negyedik mérkőzését is megnyerte az ETO a labdarúgó NB III-ban: a győriek az Ajkát verték meg idegenben 3–2-re a 13. forduló szombati játéknapján. A Nyugati csoport élcsapatai közül győzött a Kaposvár is, a Középcsoportban a Szigetszentmiklós és a Budafok tovább mélyítette az őket a többiektől elválasztó szakadékot, a Keleti csoportban azonban váltás történt az első helyen: az eddig vezető Monort legyőzője, a Jászberény, valamint a Kazincbarcika is megelőzte.

NYUGATI CSOPORTNYUGATI CSOPORT

Az ETO Beliczky Gergő és Szabó Lukás lövésével korán kétgólos előnyt szerzett Ajkán, csakhogy a hazaiak Pákai Gergő és a csereként beálló Szabó Zsolt egy-egy fejesével a második félidő derekára egyenlítettek. Szabó Lukás a 84. percben vágta be az ETO győztes gólját.

A Kaposvár Kollega Krisztián és Kertész Tamás góljával váltotta gólokra az első félidőtől élvezett emberelőnyt Komáromban, a Tatabánya gyakorlatilag szakmai stáb nélkül – pontot szerzett a III. Kerület otthonában, míg az alsóházban a Diósd és a Hévíz is három ponttal gazdagodott – utóbbi az utolsó húsz percben fordított a Veszprém ellen Polareczki Roland duplájára alapozva.

KELETI CSOPORT

Az eddig éllovas Monor nem bírt üldözőjével: a Jászberény Tisza Kálmán góljával 1–0-ra győzött, így megelőzte riválisát – akárcsak a Kazincbarcika, amely a 70. percig hátrányban volt az ESMTK ellen, de végül Farkas János, Kovács Péter és Bene Attila góljával fordított.

Az átmenetileg Szűcs Lajos irányításával készülő Rákosmente Fitos László góljával verte a Putnokot, a Nyírbátor az utolsó negyedórában szerzett három találattal verte a Hajdúböszörményt.

KÖZÉPCSOPORT

A Szigetszentmiklós Varga Bence, Mojzer György és Földes Milán góljával győzött Komlón, míg a Budafok Vaszicsku Gergő és Vankó Imre találatával verte a Pénzügyőrt.

Az Őze Tibor vezetőedzőtől a héten megváló Gyula már az első félidőben kettős emberhátrányba került, a fordulás után kapott is hármat a Hódmezővásárhelytől; a Szekszárd Fejes Péter duplájával verte a Dunaharasztit; a Mórahalom sorozatban az ötödik hazai meccsén is pontot szerzett, ezúttal hármat is.

LABDARÚGÓ NB III, 13. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

KELETI CSOPORT
Nyírbátor–Hajdúböszörmény 3–0
Kazincbarcika–ESMTK 3–1
Rákosmente–Putnok 1–0
Monor–Jászberény 0–1

TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Mórahalom–FC Dabas 2–0
Budafok–Pénzügyőr 2–0
Szekszárd–Dunaharaszti 2–1
Gyula–Hódmezővásárhely 0–3
Komló–Szigetszentmiklós 1–3

TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Hévíz–Veszprém 3–1
Ajka–ETO FC Győr 2–3
Diósd–Sárvár 1–0
III. ker. TVE–Tatabánya 1–1
Komárom–Kaposvár 0–2

TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
2025.09.09. 18:42

NB III: Horváth Ferenc vereséggel nyitott Tatabányán, kikapott az FTC II

Labdarúgó NB II
2025.09.07. 18:41

NB III: a Bicskét is legyőzte a Dorog, és továbbra is hibátlan

Labdarúgó NB II
2025.09.06. 23:09

Horváth Ferenc lett a Tatabánya vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.09.04. 12:17

Hat meccs, egy pont – távozott az NB III-as Pénzügyőr trénere

Labdarúgó NB II
2025.09.03. 13:55

NS-infó: visszatérhet – Horváth Ferenc ezzel a magyar klubbal tárgyal

Labdarúgó NB II
2025.09.02. 12:21

NB III: tízgólos győzelmet aratott a Gyirmót, hibátlan maradt a Dorog és az FTC II is

Labdarúgó NB II
2025.08.31. 21:00

Borbély Balázs: Ez most fájó, de felkel a nap pénteken is...

Európa-konferencialiga
2025.08.28. 22:08
Ezek is érdekelhetik